A burkolás utáni teendők

A burkolás előkészületei

A burkolás előtt a házigazdának jóval több teendője van, mint utána. Természetesen ez csak abban az esetben érvényes, ha a műveleteket olyan házban végzik el, amiben már laknak, ha éppen egy építkezés kellős közepén vagyunk, akkor a házigazdának csak az a dolga, hogy kivárja, míg otthona elkészül. Az építkezős vonaltól most vonatkoztassunk el, a felújítós vonal jóval érdekesebb. Bár igazából a tulajdonosnak ebben az esetben sem nehezek a teendői. Egy igazán jó szakember mellett csupán annyi feladata van, hogy a burkolásra váró helységet kiürítse, mindent elpakoljon az útból és megálmodja mit és hogyan szeretne végeredményként kapni. A burkolás előtt mindent alaposan végig kell gondolni, érdemes a szakemberre egyeztetni, kikérni az Ő véleményét is. Mi laikusként máshogyan látjuk ezeket a dolgokat, mint a szakemberek, az igazán tökéletes eredmény akkor születhet meg, ha az érveket összedobjuk és vegyítjük, így mind a gyakorlati, mind az esztétikai szempontok érvényre jutnak majd. Nem mindegy, hogy milyen a burkoló anyag színe, mintája és mérete, a teret lehet tágítani, és szűkíteni is ezekkel az eszközökkel, ha ezeket rosszul használjuk, a végeredmény igen kellemetlen lehet.

Mit tehetünk azért, hogy a burkolás gördülékeny legyen?

burkolás utánAzért, hogy a burkolás folyamata gördülékenyen, akadályok nélkül menjen, sokat tehetünk. Leginkább a precíz előkészületekkel segíthetjük a szakember munkáját, ha például csak egy szobát burkoltatunk, és onnan mindent kipakolunk, figyeljünk arra, hogy úgy pakoljunk ki, hogy a helység könnyen megközelíthető maradjon. Sokat gyorsíthat a folyamaton, ha olyan időben csináltatjuk a felújítást, amikor kint jó idő van, ebben az esetben szellőztetésnél meleg levegő jön be és a burkolat gyorsabban szárad. Mielőtt a mester belekezd, a konkrét burkolásba az aljzatot ki kell egyenlíteni, az egyenlítés után a padlónak fel kell száradnia, ez jó időben egy nap alatt meg is van, vagyis hamarabb lehet folytatni a munkálatokat. Rossz időben lehet, hogy több napot is kell várni a száradásra. Ha ne az aljzatot burkoltatjuk, hanem a falat a helyzet ugyanez, egyenlítés, száradás, várakozás.

A burkolás utáni feladatok

Burkolás után már nem sok feladat marad, ami marad nem szabad elnagyolni. Miután a mester felrakta a burkolatot annak meg kell száradnia, ez több ideig tart, mint az aljzatkiegyenlítés utáni száradás, de jó időben maximálisan két- három nap, ez igazán nem sok idő. Miután a burkolat megszáradt technikailag semmi teendő nincs vele. A helység üresen áll a frissen felrakott burkolattal, a legelső teendőnk a takarítás, a munkálatok után sok kosz maradhat és a szoba illata sem lehet a legüdébb. Ezt a lendületet kihasználva a takarításhoz egy hagyományos megoldást ajánlok, az ecetes vizet. Ez rettentően büdös, de a helység amúgy sem rózsa illatú, és ez a módszer nagyon hatásos. Pillanatok alatt leszedi a burkolaton maradt szennyeződéseket és a burkolatot ragyogóvá teszi, új burkolatról van szó, így az új hatás enélkül is látszódik, de az ecet képes ezt fokozni. Az ecetes víz nem csak a burkolás után ajánlott, néha, amikor a szellőztetés megoldható érdemes a csempét átmosni ilyen vízzel, jó hatással van a burkolatra. És a végére már csak annyi teendőnk marad, hogy a frissen burkolt helységbe mindent visszapakoljunk, a burkolás nem bonyolult, és nem is vesz igénybe sok időt.

A hozzászólások le vannak tiltva.