Tippek a burkolás megkezdése előtt

Fürdőszobai burkolás

Miután kiválasztottuk  megfelelő fürdőszobai csempét, van néhány szabály, amit a burkolás megkezdése előtt szem előtt kell tartanunk. Az egyik első akadály, amit le kell küzdenünk az, hogy meghatározzuk, mennyi fürdőszabai járólapra és fali csempére lesz szükségünk, valamint, hogy ez mennyibe fog kerülni. Mindent alaposan át kell gondolni. Számítsuk ki pontosan mekkora területet szeretnénk burkolni és ehhez adjunk hozzá 20 %-ot, hogy számoljunk a törött csempékkel és azokkal, amiket majd szét kell vágni a helyiség széleinek és az egyéb furcsa alakú területek burkolásánál. Díszítő burkolóelemek esetén mérjük meg azon falszakasz hosszát, amit burkolni szeretnénk vele és kerekítsük fel egészre. Ha meghatározzuk a négyzetmétert a hagyományos és a hosszságot a díszes burkolóelemekre, akkor tudni fogjuk, hogy mennyibe is fog ez nekünk kerülni. Választhatunk olyan terméket, ami belefér a költségvetésünkbe. Ne felejtsünk el számolni a habarcsragasztóval és a tömítőanyaggal sem.

Burkolás szabályai

A következő burkolási szabály, amit feltétlen észben kell tartanunk, hogy mindig csak tiszta és sima felülten dolgozzunk. Ha a fürdőszoba padló és falak piszkosak, akkor a ragasztó nem fog jól működni, a csempék lazák lesznek és fenn áll az esélye, hogy a jövőben le fognak esni. Mindig porszívózzunk és töröljünk le alaposan minden felületet, mielőtt burkolni kezdünk! Ha a padlónk nem vízszintes, akkor problémákba fogunk ütközni a csempe lerakásánál és beillesztésénél. Könnyen megbizonyosodhatunk padlónk vízszintességéről, ha vízmértéket fektetünk a padló különböző részeire. Ha hiányosságokat veszünk észre, akkor fel kell töltenünk az alacsonyabb területeket padló szintező vegyülettel vagy  tegyünk rétegelt lemez aljzatot. Az is fontos, hogy a lehető legtöbb akadályt eltávolítsuk, így csökkenthetjük a szétvágandó burkolóelemek számát. Például távolítsuk el a WC csészét és ha lehetséges burkoljuk a padlót alatta. Egy burkolóelem vágása bonyolult is lehet, főleg ha egy kör alakú felülethez kell illeszkednie. Minél nyitottabb területen kell dolgoznunk, annál könnyebb a burkolás.

Burkolás

Burkolás anyagai

Mielőtt megvesszük a csempéinket, talán már van is egy elképzelés a fejünkben az ideális fürdőszobai burkolatról. Mielőtt kezünkbe vesszük a ragasztót, feltétlen próbáljuk ki a választott járólapok és fali csempék mintázatát, így ellenőrizni tudjuk, hogy minden szükséges anyag a rendelkezésünkre áll és a választott burkolat mintája valóban megfelel ízlésünknek. Ha elkezdjük ragasztani a csempéket, már nincs vissza út! Miután meg van a használni kívánt stílus, elkezdhetjük a felhordást: eloszlatjuk a ragasztót a padlón és a falon habarcsterítő segítségével, 5 mm-es helyet hagyva a burkolóelemek között. Inkább több kisebb területen dolgozzunk, mint egy nagyon, így a ragasztó nem kezd el száradni, míg mi még burkolunk. A falfelületek burkolása valamennyivel bonyolultabb, mint a padlóé.

Miután a burkolat és a ragasztó is megszáradt, elkezdhetünk fugázni. Ha a fuga már részben megkötött, töröljük le egy nedves szivaccsal a felesleges habarcsot és hagyjuk az egészet megszáradni. A szárítási folyamat több napig is eltarthat. Ha biztosak vagyunk abban, hogy minden száraz, használjunk szigetelő anyagot, hogy megbizonyosodjunk, nem veszik kárba a burkolás.