Speciális burkoló munka a gyermekszobában

A burkoló munkáról általában

burkoló és a gyerekszobaA burkoló munka legyen szó a lakás bármelyik helységéről, bármelyik részéről nagyon sok féle lehet. Egy burkolás lehet csupán funkcionális, és attól még teljesen jó, és időtálló, de az mellett, hogy a funkcióját hosszú időn keresztül képes megtartani lehet akár dekor elem is. Egy a teljesség igényével elvégzett burkoló munkája alapvetően határozza meg a helységek hangulatát. Vannak olyan helységeink ahol jobban, és ahol kevésbé bontakozhat ki a burkoló – ez nyilvánvalóan a szoba jellegétől függ – de olyan nincs, hogy egyáltalán ne bontakozhasson ki. Részletesebben tárgyaltuk már konyha és a fürdőszoba burkolását, ezek tipikusan olyan helysége, ahol a burkoló szabadabban, nagyobb területen, összetettebben mozoghat. Ezekbe a helységekbe inkább a hideg burkolatok alkalmazhatóak, ezek ajánlottak, a burkolat jellegéből adódóan több a kivitelezési lehetőség is. Most egy olyan szobát állítunk rivalda fénybe, amelynél a burkoló munkája sokkal kötöttebb, talán pont ezért még nem is részleteztük, pedig minden házban van ilyen helység. Ez nem más, mint a gyerekszoba.

A burkoló munkája a gyerekszobában

A gyerekszoba burkolatának nagyjából ugyanazoknak az elvárásoknak kell megfelelnie, mint a hálószoba burkolatának. Így a gyerekszoba burkolásához a burkoló mesterek többsége a meleg burkolatokat ajánlja. A hideg burkolatok is alkalmazhatók hálókba és gyerekszobába, de a gyerekeknél hidegburkolatot alkalmazni nem praktikus, hiszen a kicsik másznak, játszanak a földön, ezt ne egy hideg kövön tegyék. A gyermekszobába ajánlott meleg burkolatok a padlószőnyeg, parketta, parafa burkolat, mostanában ez a burkoló anyag egyre nagyobb kedveltségnek örvend. Nagyon jól szigetel, jól bírja a terhelést, hosszú távon minőségi burkolat tud maradni. A burkolat típusának megválasztása az első lépés, a többi lépést, lehetőséget a burkolat típusa determinálja.

Hogyan lesz gyerekbarát a burkoló munkája

burkoló a gyerekszobábanA burkoló munkája a választott burkolási anyag függvényében alakítható teljes mértékben vagy kevésbé, de minden képen gyermekbaráttá. A gyermekbaráttá alakítás alatt itt most nem első sorban a biztonsági szempontokra gondolunk, hanem a játékos, gyermeki hangulat megteremtésére. A gyermeki hangulat megteremtéséhez a választható burkoló anyagok közül a padlószőnyeg a legjobb. A padlószőnyeg lerakása a mesternek semmi nehézséget nem okoz, nem bonyolult és nem is időigényes munka. A gyermeki, játékos hangulatot pedig pofon egyszerűen meg lehet oldani, egy olyan padlószőnyeg kialakításával, amit direkt gyerekszobába tereztek. Nagyon sok mintás padlószőnyeget gyártanak, vannak kisfiús és kislányos szobákba külön típusok, és vannak unisex jellegű gyermek padlószőnyegek is. Ezek kiválasztása előtt csak azt kell magunkban alaposan átgondolni, hogy ahogy csemeténk növekszik, úgy igényei is változnak és esetleg a változó igények miatt a padlószőnyeg hamarabb kerül majd lecserélésre, mint ahogy azt állapota megkövetelné.

Ha a kínálkozó burkoló anyagok közül nem padlószőnyeget választunk, hanem mondjuk parkettát rakatunk le, akkor jobb lágyabb színű, melegebb hatású burkolatot választani. Természetesen, abban az esetben, ha a gyermekbútorok már meg vannak, és színben mást igényelnek, az elsőbbséget élvez. Nagyon erős és kellemes keretet tud adni a szobának, ha a burkoló anyag színvilága és a szoba egyéb részeinek – bútorok, falszín – színvilága harmóniában van. Fontos, hogy a gyermekszoba burkolatának elkészítésénél az esztétikai szempontok megvalósítása ne legyen kárára a gyakorlati, funkcionális szempontoknak, ha bármilyen kérdésünk felmerül kérdezzünk egy szakavatott burkoló szakembert.

A burkolás szerszámai

burkoló - burkolás - csempevágóA burkolás nem csak megfelelő minőségű burkoló anyagot, annak kiegészítőit és egy jól képzett, gyakorlott burkolót igényel, hanem jó szerszámokat, segédeszközöket is. A szerszámok és segédeszközök ritkán kerülnek említésre, ez a laikusok számára, akik szakemberrel dolgoztatnak nem fontos, viszont, ha saját magunknak szeretnénk valamit megcsinálni, akár csak kísérletezői jelleggel hobbiként, már tisztában kell lennünk azzal, hogy mire van pontosan szükségünk. A szerszámok felhozatala nem ijesztően hosszú, a választék belőlük viszont igen nagy. A szerszám szerű segédeszközökre is igaz a burkolás területén az, hogy a jobb minőségűvel hiába drágább, spórolunk. Ugyan a spórolás ebben az esetben nem kézzel fogható, de időben lemérhető. A jó szerszám jobban kézre áll, nem fog szétesni szerkezete, jobban tudunk vele haladni, és élettartama sem csupán egy munkára szól.

A burkolás alapkellékei

A burkolás alapkellékei először felsorolásszerűen a következők, ezek egyike sem hiányozhat egy alapos szakember készletéből:

–          fogazott glettvas
–          vízi mérték
–          fugakereszt
–          csempevágó
–          körkivágó
–          sarokcsiszoló gyémántfejjel
–          fúgázó szivacs/ fúgázó kanál.

Most nézzük kicsit részletesebben, hogy melyik szerszám pontosan mire is való, miért fontos. A fogazott glettvas segítségével visszük fel a ragasztót, a ragasztó az az alapanyag, ami ugyebár a burkoló anyagot a falhoz, vagy padlóhoz rögzíti. A fogak segítségével a ragasztó anyaga egyenletesebben oszlatható el, ez egy nagyon fontos lépés, sőt technikailag talán ez a legfontosabb, ez az alapja a burkolás műveletének. Nagyon fontos továbbá az, hogy a ragasztót a burkoló anyag jellegének ismeretében vásároljuk meg, vannak speciálisabb esetek, van, hogy más anyagokhoz más típusú, erősségű ragasztó kell.

Vízmérték és a burkolás

A vízi mérték alapvető kelléke nem csak a burkolás műveletének, hanem minden kőműves tevékenységnek. A vízi mérték segítségével tudjuk ellenőrizni az egyenletességet, a burkolás csak akkor jó, ha tökéletesen egyenletes.

burkolás kellékeiA következő kellékre akkor van szükség, amikor a burkoló lapokat felhelyezzük, ez a fúgázó kereszt vagy más néven csempekereszt. Funkciója az, hogy biztosítsa azt, hogy a burkoló lapok egymástól ugyanolyan távolságra legyenek, a legkisebb eltérés is nagyon szembetűnő tud lenni, amikor a kész munkára tekintünk rá. Ugyanez a veszély áll fenn akkor is, ha nem ugyanolyan árnyalatú burkoló lapokat alkalmazunk közelről nem feltűnő a különbség, de végeredménynél szembetűnővé válik az eltérés. A fúga kereszt műanyag kereszt formájú forma, amit a szükségessége lejártával egyszerűen kipattintanak. A fúgakereszt megvásárlásánál figyelembe kell venni a burkolás anyagainak méretét.

A burkolás tökéletes végeredményéhez elengedhetetlen eszköz a csempevágó. A csempevágó segítségével a nevéből is kikövetkeztethetően a csempét tudjuk kisebb darabokra vágni, ha a szükség megköveteli, és általában megköveteli. Szükség van a kisebb darabokra a szegélyeknél, végeknél.

Burkolás és a körkivágó

Hasonló funkciót lát el a körkivágó is, mint a csempevágó, csak más céllal. Ezzel az eszközzel a burkolás felületén a vezetékeknek, kapcsolóknak, csaptelepeknek vágunk helyet. A burkoló anyag darabolására való a sarokcsiszoló is a gyémántfejjel. A különböző eszközök ugyanazt a feladatot látják el, de mindegyiket más helyzetekben érdemes alkalmazni.

A fúgázó szivacs segítségével a fúgát visszük fel, a fúga kötőanyag, ami a burkolás lapjai közötti réseket tölti meg. A fúga anyagát a fúga kanál használatával is felvihetjük, de a felesleges fúgát ebben az esetben is a fúga szivacs alkalmazásával tudjuk eltüntetni a burkolás záró fázisaként.

Egy különleges burkoló anyag: a parafa

Profi burkoló! Hívjon! +36-30-662-7911

A burkoló anyagok nagyon sokfélék lehetnek, a hagyományostól egészen a teljesen extrémig bármilyen anyaggal burkoltathatunk. Az a legfontosabb, hogy az esztétikai szempontokat ne helyezzük minden áron a technikai szempontok elé. Nagyon fontos, sőt elengedhetetlen, hogy otthonunk olyan burkolattal legyen ellátva, ami tetszik nekünk. De ez mellett nagyon fontos az is, hogy a burkolattal ne fizessünk rá, ne kelljen pár éven belül újra csináltatni az egészet, ez azzal érhető el, ha a megfelelő helységbe a megfelelő keménységű és ellenálló képességű burkolatot rakatjuk fel. Nagyon fontos, hogy ne csak a burkoló anyag minősége legyen megfelelő, hanem a burkolásnál használt segédanyagok is jó minőségűek legyenek, hiszen hiába használjuk a legjobb minőségű anyagokat, ha a segédanyagok nem megfelelő minőségűek.

burkoló - parafaMa már a legkülönfélébb burkolási anyagokkal találkozhatunk, a legkülönfélébb kivitelezési formákban. Ez nem csak a burkoló anyagokra jellemző, hanem általában mindenre, ez leginkább a technikák fejlettségének köszönhető. A legtipikusabb burkoló anyag a csempe, ennek rengeteg fajtáját alkalmazzák, melyek alapvetően mégis ugyanazok. Szintén kedveltek a fa burkolatok is. A két anyagot más burkolási technikánál alkalmazzák. A csempe a hidegburkolatok anyaga, míg a fa a meleg burkolatoké. Az alábbiakban egy olyan anyagról szeretnék részletesebben írni, amely a meleg burkolatok anyaga. Alkalmazása egyre gyakoribbá válik, de még ma s a többségnek nem jut eszébe, ha a burkoló anyagokról kérdezik.

Egy különleges burkoló anyag, a parafa

A parafát a paratölgy kérgéből állítják elő. A fa különlegessége, hogy több nemzedéket átölel, hosszú életű fa. Kérgétől, amiből előállítják a burkoló anyagot a fa életének huszonötödik évében hántják le először, ezek után már körülbelül kilenc évente le lehet hántani a fakérget, a paratölgy átlagos élettartama körülbelül 250 év. Az első hántást a huszonötödik évben végzik, és ezután kilenc évente ismétlik, így ez lényegében olyan, mintha a fa huszonöt éven keresztül adna folyamatosan alapanyagot, 250 éven keresztül körülbelül négy generáció halad végig.

A paratölgy anyaga a parafa nem csak a burkolás területén burkoló anyag formájában hasznosítható, hanem sok más egyéb területen is kedvezően tudják kihasználni, az amúgy nagyon optimális tulajdonságait.

Parafa és a burkoló tapasztalata

burkolóA parafa anyagát adalékok hozzáadása nélkül a saját gyantatartalma tartja össze. A parafa azért tökéletes választás burkoló anyagnak, mert tartósan nagyon jó hőszigetelő, úgy, hogy ezek mellett nagyon jó páraáteresztő, páraelvezető és légáteresztő képessége. Vízálló, sőt bátran nevezhetjük inkább víztaszítónak. A parafa széles skálán jól tűri a hőmérsékletet, így kültéri és beltéri burkoló anyagként is jól alkalmazható. Nem támadják meg a bogarak és a rágcsálók, ez szintén egy olyan érv, amivel igazolódik, hogy a kerti és a beltéri burkoláshoz is alkalmas. Korhadás és penészálló, nem duzzad fel, méretét stabilan tartja. Szerkezete  stabilitása mellett nyitottnak mondható, így nagyon jó hangelnyelő képessége. A parafa burkoló anyag élettartamára nincs pontos meghatározás, ha megfelelő mértékben és jól vigyázunk rá nagyon hosszú időn keresztül állja a strapát. A parafa anyaga rugalmas, nem utolsó szempont az sem, hogy ez a rugalmasság miatt a parafa burkoló anyagokból készült burkolaton a járás kényelmesebb, sőt ez a burkoló anyag kíméli a gerincet. Parafából parketta, ragasztható padló és falburkolat is készül, jó tulajdonságai miatt bármire hazsnálható, csak kell egy jó burkoló.

A burkoló anyag kinézetéről

burkoló anyagokKorábbi cikkekben már ejtettünk szót arról, hogy milyen alapvető szempontokat kell figyelembe venni a burkoló anyag kiválasztásánál. Mostani cikkünkben ezt a témát járjuk át kicsit alaposabban, más szempontok alapján. Nagyon fontos, hogy megfelelő és számunkra tetsző burkoló anyagot válasszunk ki, mivel a burkolás hosszú távra szól. Ezért csak akkor döntsünk az anyagot illetően, ha biztosak vagyunk elhatározásunkban.

Nagyon sok olyan apróbb szempont van, amit a laikusok ne vesznek figyelembe, mert nem tulajdonítanak neki jelentőséget, ezek olyan apróságok, amikről az ember tényleg nem gondolná, hogy fontosak, de azok.

A burkoló anyag színe

A burkoló anyag színe nagy mértékben meghatározza a helység hangulatát, stílusát. Ha még építkezünk és a bútorok kiválasztása még hátra van, akkor abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy saját kedvünkre alakíthatjuk ki a helységet, hiszen nincsenek alapvető kellékék, amik meghatároznák az irányvonalat. Mindenképpen összetetten kell gondolkoznunk, mit szeretnénk, és amit szeretnénk mennyire valósítható meg, belefér-e a meglévő anyagi keretünkbe, illetve a különböző helységeket is jobb összehangolni, az egész ház stílusát jobb egy sémára kialakítani, és külön-külön a helységekre is figyelni kell. A burkoló anyaggal nagyon sok mindent csinálhatunk, otthonunk lehet modern, retro hangulatú, vehetünk ötletek lakberendezési magazinokból és portálokról, vagy saját fantáziánkra is hagyatkozhatunk, egy profi burkoló mester bármit képes megvalósítani. A burkolat lehet mintás, színes, ha kicsit bizonytalanabbak vagyunk, és sehogy sem jutunk dűlőre színvilág kialakítását illetően, jobb, ha egy színű burkoló anyagot rakatunk fel, hiszen ezekhez több stílus, több minden is könnyebben hozzápasszolható, legyen szó bútorról, szőnyegről, vagy akár faliképekről.

A burkoló anyag színének kiválasztásakor semmiképpen se feledkezzünk meg a helység fényviszonyainak figyelembe vételéről. Ha az adott szoba kevés természetes fénnyel rendelkezik mindenképpen inkább valamilyen világos színű burkoló anyag mellett döntsünk, ha sötét választunk végeredményül egy nagyon sötét szobát fogunk kapni. Természetesen ha mindenképpen a sötéthez ragaszkodunk arra is van megoldás, ebben az esetben a szoba mesterséges fénnyel történő ellátását kell megoldani, ez ma már nem jelent nehézséget, csak nyilvánvalóan költségesebb. A világos, nagy ablakos szobákba, ha szeretnénk bátran rakhatunk sötét burkolatot.

A burkoló lapok anyaga

burkolóA burkoló lapok anyagánál alapvető szempont a kültéri illetve a beltéri burkolás, de erről már beszéltünk. Viszont arról még nem volt szó, hogy figyelni kell arra, hogy a burkolatot a padlóra vagy a falra szánjuk. A kettő teljesen más funkciót lát el, ezért nem használhatjuk ugyanazt a burkoló lapot mindkét felületre. A falra szánt burkoló anyagnak puhábbnak kell lennie, ezek választéka szélesebb, könnyebben alakíthatóak, csiszolhatóak, faraghatóak. A padlóra pedig minél keményebb burkoló anyagot rakassunk, hiszen az sokkal nagyobb terhelésnek van kitéve, így fontos, hogy ellenálló képessége erős legyen.

A burkoló lapok mérete

Még egy fontos szempont van a burkoló lapok kinézetével kapcsolatban, ez pedig azok mérete. A burkoló lapok méretüktől függően képesek tágítani és szűkíteni is a teret. A nagyobb méretű lapokat érdemesebb nagyobb felületek burkolásához használni. A burkoló anyag mértének kiválasztásánál természetesen azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy akarunk-e mintát kirakatni belőlük, ezt pontosan egyeztetni kell a burkoló szakemberrel is, hiszen ez egy nagyobb lélegzetvételű munka.

A melegburkoló munka segédanyagai

A meleg és hideg burkolatok elkészítésénél különböző anyagokat használnak fel, ezért van a két típusú burkolat; ez olyan dolog amire figyel a profi burkoló! Mivel más jellegűek a felhasznált anyagok, így a felhasznált segédanyagok között is van némi különbség. Előfordulhatnak átfedések, de lényegében más anyagokat, más eszközökkel használnak fel a két különböző típusú burkoló munkánál. A szakemberek mindkét feladatot el tudják látni, de vannak olyan mesterek is, akik az egyik típus irányába szakosodnak. De minden mesternek tisztában kell lennie a különböző anyagok tulajdonságaival, hiszen ezek alapján lehet meghatározni azt, hogy a különböző típusú épületekbe, otthonokba, és azok helységeibe melyik burkoló anyag a legideálisabb.

A burkoló anyagok jellemzői

A burkolatokat négy alapvető tulajdonság szerint szokták csoportokba osztani, ez a négy tulajdonság közül kettő a kinézetre vonatkozik, ez inkább akkor fontos, ha előre nem látott események miatt a megvásárolt burkoló anyag mennyisége nem elég, és ebben az esetben ezek a jellemzők alapján lehet pótlást vásárolni. Ez a két tulajdonság a kaliberszám és a sorozatszám, a méretre, és a pontos színmeghatározásra, besorolásra utalnak. Fontos, hogy a pótlást a számok alapján és ne ránézésre válasszuk ki, mert sokszor a különbség olyannyira kis mértékű, hogy csak akkor válik szembetűnővé, ha a burkoló anyagot már felraktuk a többi mellé.  A másik két tulajdonság inkább a szakemberek számára beszédes, ezek az anyag gyakorlati tulajdonságaira vonatkoznak. Ez a két tulajdonság pedig nem más, mint a keménység és a burkoló anyag ellenálló képessége. Ezeket is egy számkategória segítségével sorolják be, határozzák meg.

A melegburkoló munka anyagai – Mit választ a profi burkoló?

burkolóA melegburkoló munka anyagai igen sokfélék lehetnek, beszélhetünk fa burkolatokról, és ezen belül is nagyon sok különböző típusról. Valamint rugalmas burkolatokról és az ebbe a csoportba tartozó különféle burkoló anyagok típusairól. A munkánál használt segédanyagok jellege mindig az alkalmazott anyag jellegétől függnek. Más segédanyag kell egy parketta és megint más egy PVC burkolat lerakásához.

Nagyon fontos, hogy a burkolat elkészítésénél mind a használt burkoló anyag, mind pedig a segédanyag jó minőségű legyen, ez szükséges ahhoz, hogy a burkolat igazán hosszú távon bírja. Nézzük most a melegburkoló munkánál alkalmazott segédanyagokat.

Mindennek az alapját az alapozó adja. Ezek azok az anyagok, amelyek közvetlenül az aljzatra kerülnek felvitelre, ezek folyékony halmazállapotú anyagok, így azok felvitele ecset vagy valamilyen henger segítségével történik. Ezek javítják a burkoló anyag tapadását, megköti a port, csökkentik a szívóképességet. echoua.com

Miután az alapozó megszáradt el lehet kezdeni a felület kiegyenlítését. Ezek cementkitöltésű anyagok, amelyek kitöltő és kiegyenlítő funkciót látnak el. Alapos felrakásuk lényeges eleme a burkolat elkészítésének. Igazán jó burkolat csak egyenes felszínre rakható fel. A burkoló munka további lépései, a burkolat lerakása csak akkor kezdhető meg, amikor a kiegyenlítéshez használt anyag már telesen megszáradt.

Ragasztó – A Profi burkoló jobb keze!

A burkolat lerakásához nagyon fontos a jó minőségű ragasztó. A ragasztó lehet diszperziós, oldószeres és poliuretán. A diszperziós bír a legnagyobb ragasztóerővel, így ez kerül a legtöbbe is, és a poliuretán a legkevésbé erősen ragasztó, így ez a legolcsóbb a három közül. A ragasztó anyag egyenletes és alapos felviteléhez fogazott fém lapokat használnak. A burkoló anyag felrakásához ez egy nagyon fontos pont.

A melegburkolás és felhasznált anyagai – Profi burkolás

Burkolás technikái

burkolás-burkolóOtthonunk padlózatának lehelyezése során két típusú technikát lehet alkalmazni, az egyik, a hidegburkolás, a másik pedig a melegburkolás. A két típus nem zárja ki egymást, az otthonok többségében mindkettő elő szokott fordulni. A két típusú technika azért nem zárja ki egymást, mert alkalmazásuknál más típusú anyagokat használnak, és így más helységekben is fordulnak elő.

A hidegburkolatok jellemzően sokkal nagyobb ellenálló képességgel rendelkeznek, mint a melegburkolatok, így felhasználási színterük sokkal több helységre terjedhet ki. A hidegburkolás legjellemzőbb helyszíne a fürdőszoba és a konyha, ezek olyan helységek, ahol a burkolat nagyon intenzív és sokféle terhelésnek van kitéve. A hidegburkolatok anyaga ásványi kőzetekből és azok keverékéből készül, ez az oka magas fokú ellenálló képességüknek. A hidegburkolatok nagyobb terhelhetőséggel bírnak, a melegburkolás pedig változatosabb lehet. Az alkalmazott burkolás típusát a helységnek kell meghatároznia és egyedi igényeinknek. Az utóbbi anyagai többfélék lehetnek, ezek közül vannak olyanok, amelyek a megfelelő felrakási technikával vetekednek a hidegburkolatokkal.

A melegburkolás anyagai – Mitől lesz profi a burkolás!

A melegburkolás anyagai lágyabb hatásúak, mint a hidegburkolásé, és sokkal többfélék is, sokszínűségükből fakadóan felhasználási lehetőségeik is többfélék. Az előbbinél használt anyagokat alapvetően két nagy csoportra oszthatjuk.

Az első csoporthoz a fa burkolatok tartoznak, ezek a parketták, a parketta lehet hagyományos illetve egyre inkább kezd elterjedni a parafa burkolatként történő alkalmazása. Nézzük először az ebbe a csoportba tartozó anyagokat.

A hagyományos, ismertebb megnevezésén csaphornyos parketta sokféle lehet, ennek oka a felhasznált faanyag sokszínűsége. Azért nevezik csaphornyosnak, mert csapok segítségével rögzítik egymáshoz a burkolás elemeit. Az ilyen típusú burkolat, ha igazán jól van lerakva 15-20 évig is bírja, könnyen csiszolható, ezzel felújítható.

Panellakás jellemző melegburkolási anyaga a lamella parketta, ezek vékony anyagok, melyeket ragasztással rögzítenek az aljzathoz. Ez az anyag szinte bármilyen fából elkészíthető.

A szalagparketta szintén olyan anyag, amely egyszerűen és gyorsan lerakható. Ez a burkolás anyag nagyon jó ellenálló képességgel rendelkezik, előre lakkozott. Átlagos élettartama 10-15 év körül van, de ez könnyedén meghosszabbítható még öt évvel, ehhez csak egy csiszolás és újra lakkozás kell.

burkoló burkolásA parafa mostanában kezd csak igazán elterjedni, a burkolás munkálatának területén. Az anyag nagy előnye, hogy nagyon jó hőszigetelő és hangszigetelő is egyben, ez mellett kedvezőbbé teszi az is, hogy szinte bármelyik helységbe alkalmas. Legnagyobb előnye azonban abban rejlik, hogy ez anyag nem korhad, így a parafából készített burkolás élettartama az összes többi anyagét képes felülmúlni. Egyetlen hátránya az lehet, hogy hazánkban még nagyon új technikának számít, így kevés mesterember van, aki lerakását igazán profin el tudja készíteni.

A burkolás rugalmas anyagai

A második csoportba a melegburkolás rugalmas anyagai, a PVC burkolatok, gumi burkolatok, linóleumok szőnyegek tartoznak. A PVC burkolatokat műanyagból állítják elő, míg az ugyanebbe a csoportba tartozó linóleumot természetes anyagokból, ez lehet lenolaj, gyanta, jutaszövet… Ezek is hosszú élettartammal rendelkeznek, könnyen tisztántarthatóak. Az, hogy a burkolás anyagainak melyik csoportja közül választunk igazából csak egyedi elképzeléseinktől függ. A melegburkolatok lágyabb hatása, kellemesebb hangulatot nyújt, talán ezért kedveltebbek inkább a hálószobákban, nappalikban. Míg a hidegburkolatok használata a burkolás során a nagyobb strapabírás miatt ideálisabbak olyan helységekbe, ahol magas fokú a mindennapi terhelés.

A burkolás alapjai

A burkolás egész otthonunkat lefedi, minden helységben van valamilyen féle burkolat. A burkolat alapvetően két csoportba oszthatóak.

A burkolás típusai

  1. Meleg burkolatok, az ilyen típusú burkolás legjellemzőbben a hálószobákban és gyerekszobában, esetleg nappaliban fordul elő. Ez a típus és a másik között az alapvető különbséget a burkolás anyaga adja. A meleg burkolatoknál jellemzőn parkettát, laminált padlót, vagy padlószőnyeget használnak. Ezek a típusú burkolatok kisebb teherbírásúak.
  2. A hideg burkolatok alkotják a másik típust. Az ilyen jellegű burkolás alkalmazható kültéren és beltéren is. Ezek anyagai ásványi kőzetekből és azok keverékéből készülnek, következésképpen ellenállásuk, teherbírásuk sokkal jobb. Egy jól felrakott, jó minőségű hideg burkolat több évtizeden keresztül is bírja. Az ilyen típusú burkolás jellemzően a fürdőszobában, konyhában, nappaliban, folyósokon fordul elő, de akár hálószobában is elképzelhető. A kültéri burkolatok szintén sokfélék lehetnek, gyakoriak a járdaszigetek, ezek jól is mutatnak és szükségszerűek is. Egyre több háznál alakítanak ki medencét és kültéri sütögetős, grillező teret.

burkoló - burkolásA kültéri és beltéri hideg burkolás közötti különbséget több tényező adja. A kültéren használt burkolatoknak nagyobb teherbírásúnak kell lennie, hiszen sokkal több és intenzívebb terhelésnek kell ellenállniuk. Nyáron a napfény sugarai szívják, télen pedig a fagyoknak kell ellenállnia a kültéri burkolatnak. A kültéri burkolás anyagai általában többe is kerülnek, ez a nagyobb ellenállás miatt van így, nem csak az anyagok, de a segédanyagok is másak egy kültéri burkolásnál, illetve a burkolat elkészítésének technikája is különböző. A burkolás elkészítésénél nagyon oda kell figyelni arra, hogy a csapadék ne tudjon beszivárogni a burkolat alá, ha ez megtörténik, a faggyal egyszerűen feltörné a burkolatot. A kültéri burkolatok elkészítésénél nem árt előre megálmodni az egész kert össz hangulatát, ez alatt a kertben kialakított burkolatok mennyiségét és jellegét értem, illetve a kültéri világítás kialakítását. Ha süllyesztett, beépített lámpákat szeretnénk a járdaszigetekhez, akkor egyszerűbb már a burkolási munkáknál egyértelművé tennünk ilyen jellegű igényünket, így sok plusz körtől kímélhetjük meg a mesterembereket.

A burkolás során használt anyagok

burkolo anyagok - burkoloA burkoló anyagok kiválasztásánál a legjobb, ha egy hozzáértő szakember véleményét is kikérjük. A különböző helységekbe különböző ellenállású burkolatra van szükség. A legnagyobb terhelésnek a burkolat a fürdőszobában van kitéve, itt sok a pára, a második legproblémásabb helység ilyen szempontból a konyha. A folyosók burkolása pedig azért fontos, mert ott könnyen előfordulhat, hogy nem csak papucsban, hanem kinti cipőben is mászkálunk. A burkolás anyagainak megvásárlásánál nagyon kell figyelnünk a minőség mellett a mennyiségre is. Jobb, ha a szükségszerű mennyiségnél valamivel többet vásárolunk, sokszor kis idő elteltével is nehéz ugyanolyan árnyalatú és méretű burkoló anyagot beszerezni, előre nem látható balesetek pedig mindig történhetnek. Fontos, hogy a burkolás anyagát úgy válasszuk ki, hogy hosszú távra gondolkozzuk, egy jó minőségű, jól felrakott burkolat akár több évtizeden keresztül is bírhatja. Ezért fontos, hogy olyan legyen a minta és a színvilág, amihez könnyen tudjuk alakítani az adott helységet.

A burkolás anyagainak bezserzése

A burkolás anyagainak beszerzése többféleképpen történhet, vásárolhatunk mi, vásárolhat a burkoló szakember és a legjobb, ha együtt vásárolunk. Hiszen ebben az esetben sem a minőség, sem a kinézet nem fog csorbulni a másik a kárára. Nagyon fontos, hogy jó minőségű alapanyagokat és segédanyagokat használjunk a burkolás során.

A burkolás díszítőelemei

burkolásA burkolás alapvetően határozza meg otthonunk hangulatát. Beszélhetünk külön hideg és meleg burkolásról, valamint kültéri és beltéri burkolatok készítéséről. A burkoló munka hosszú távra szól, így a tökéletesebb eredmény érdekében jobb, ha a burkolás elkészítését szakavatott mesteremberekre bízzuk. Nagyon fontos, hogy otthonunk burkolata minőségi legyen, ehhez kell az ügyes szakember a jó minőségű burkoló anyag és segédanyagok, illetve egy jól előkészített felület. Jobban járunk, ha inkább nem próbálunk meg spórolni ezeken a dolgokon, sokkal többe kerül, ha pár év múlva újra kell csináltatni az egészet.

A burkolás kivitelezési lehetőségei

Mivel a burkolás hosszú időre szóló befektetés, nagyon fontos, hogy megcsináltatása előtt minden szempontból alaposan gondoljuk át a dolgokat. A következő pár szempontot kell alaposan meggondolnunk.

A burkolás anyaga

burkolásNagyon fontos, hogy az adott helységbe olyan burkoló anyagot használjunk, ami bírni fogja a terhelést. Otthonainkban a fürdőszoba és a konyha az a helysége, ahová a legnagyobb terhelhetőséggel bíró burkolat kell. Ha bármiben kicsit is bizonytalanok vagyunk, a legmegfelelőbb burkolás érdekében inkább kérjünk segítséget egy burkoló szakembertől. A fürdőszobában nagyon sok a víz és a pára, ezt nem minden anyag bírja egyformán, a konyhában pedig nagyon sokféle terhelésnek van kitéve a burkolat. Sokszor azt is meg kell gondolni, hogy hideg vagy melegburkolás legyen az adott helységben. A két típus más anyagokkal és ebből fakadóan más technikával is dolgozik. Teljesen más hangulatot tudnak kölcsönözni ugyanannak a helységnek és terhelhetőségük is teljesen más mértékű.

A hidegburkolás anyagai ásványi kőzetekből és azok keverékeiből készülnek, sokkal-sokkal nagyobb az ellenálló képességük, mint a meleg burkolat anyagainak, ami jellemzően a parketta, laminált padló. A melegburkolás technikáját leginkább a hálószobákban, gyerekszobákban, esetleg nappaliban szokták alkalmazni.

A burkolás anyagának kinézete

Bizony, bizony, úgy tűnik első említésre, hogy ez egy mellékes tényező, de nem az. Ugyanolyan fontos az, hogy olyan kinézete legyen a munkának, ami igazán tetszik, mint az, hogy megfelelő minőségű legyen. Ez a munka hosszútávra szóló munka, éppen ezért nagyon fontos, hogy megfelelő minőségben készüljön. A burkolás anyagának kinézetével kapcsolatban is mindjárt több jellemzőt kell figyelembe venni, ezek; a burkolás anyagának a színe, a mintája és a mérete, illetve még bizonyos esetekben a formája is.

A burkolás színe alapvetően fogja meghatározni a helység hangulatát. És a hangulat meghatározása mellett a színnek egy másik fontos funkciója is van. Bizonyos színek tágítják a teret, míg mások szűkítik azt, nagyon fontos, hogy tisztában együnk azzal, hogy pontosan mit is szeretnénk. Ha egy amúgy is kisméretű helységbe sötét színű burkolás készül, az nagyon össze fogja húzni a teret, merthogy a sötét szín, szűkít, világos tágít. Óvatosan kell zsonglőrködnünk ezekkel az elemekkel.

A burkolás anyagának mérete szintén szűkítheti és tágíthatja is a teret. Ezért nagyon fontos, hogy megfelelő méretű anyagot válasszunk ki az adott helységekbe.

Burkolás – Végszó

Végül, de közel sem utolsó sorban nagyon fontos, hogy az adott burkolás mintázata milyen. Mintázata adódhat magából az anyag kinézetéből, tehát már eleve mintázott burkolatból. És abból is eredhet a mintája, hogy hogyan rakjuk le az adott burkolatot. A burkolat lerakásának különböző technikáival még az amúgy egyszerű burkolatokat is meg lehet mintázni. Az ilyen típusú díszítőelemek határtalanul kombinálhatóak a burkolás során.

Hogyan segíthetjük, és hogyan óvhatjuk meg hosszú távon a burkoló munkáját

burkolo-burkolasAnnak érdekében, hogy a burkoló munkájának végeredménye a lehető legtökéletesebb legyen nagyon sok apró dolgot mi is tehetünk. A burkolásra váró terep előkészítése például teljes mértékbe a mi feladatunk, ezzel nagyon sokat lendíthetünk a folyamat hatékonyságán, erről részletesen majd később. Sokszor a szolgáltatást igénybe vevők szerzik be a munkához szükséges anyagokat, ez szintén egy olyan pont, ami nagy mértékben befolyásolja a végeredményt.  És végül a burkoló munka eredményének élete meghosszabbítható a burkolat helyes kezelésével. Nézzük ezt a három pontot részletesebben.

Hogyan dolgozhatunk a burkoló keze alá

Az első és legfontosabb momentum, amivel segíthetjük a burkoló munkáját az a burkolásra váró terep megfelelő előkészítése. Ez egyszerű első olvasásra, és valóban sem bonyolult, de hanyag, felszínes munkával könnyen elrontható. Minden bútort és a helységben található egyéb eszközt maradéktalanul ki kell pakolni, csak a saját dolgunkat könnyítjük meg azzal, ha rendszerezve végezzük el a csomagolást. Szintén saját magunknak dolgozunk előre azzal, hogy, ha például egy több helységen keresztül megközelíthető helységet akarunk a burkoló keze alá adni, akkor a szobához vezető utat is alakítsuk ki, szedjük fel a szőnyeget és tegyünk el az útból minden akadályt. Nem elég csupán elpakolni a bútorokat és egyéb akadályozó tényezőket, a burkoló számára szánt felületet meg kell tisztítani, úgy, hogy a mesternek már csak a burkolat lerakására kelljen figyelni. Sokszor a felület megtisztítása nem elég és ki is kell egyenlíteni azt. Csak az egyenes felületre lehet igazán jól lerakni a burkolatot. A felület kiegyenlítéséhez hívhatunk külön szakembert, vagy sok esetben maga a burkoló is elvégzi, de ez kitolja a munkáját, mivel a felületnek először meg kell száradnia. Ha a felület tiszta és egyenes, akkor a terep a szakemberé.

Ha magunk vásároljuk a burkoló anyagokat

burkolo-burkolas-burkolatokA legjobb alternatíva az, ha a tulaj és a burkoló együtt mennek el megvásárolni a burkolás elvégzéséhez szükséges alap-, és segédanyagokat. Ebben az esetben össze tudnak beszélni és a választott áru egyaránt meg fog felelni a megjelenéssel kapcsolatos elképzeléseknek és a gyakorlati elvárásoknak is. Nagyon fontos, hogy az anyag minőségi legyen és tetszen is, hiszen hosszú távon lesz része a lakásnak. Ha a burkoló egyedül vásárolja meg előre az anyagot a minőséggel biztos nem lesz gond, ha egyértelműen elmondjuk elképzeléseinket, akkor a burkolat kinézetével sem lesz probléma. Viszont, ha magunknak vásároljuk meg a burkoló anyagot, nagyon fontos, hogy tisztában legyünk pár alap dologgal. A legfontosabb az, hogy melyik helységhez keresünk burkoló anyagot, ugyanis a különböző helységekben más terhelésnek vannak kitéve a burkolatok. Nagyon fontos, hogy a burkoló anyagból inkább egy kicsivel többet vásároljunk, mint a szükséges, jobb, ha számolunk némi veszteséggel. Ez azért fontos, mert ugyanolyan méretű és tónusú burkoló anyagot utólag nehéz beszerezni, lerakva pedig a legapróbb különbség is szembetűnő.

Hogyan óvjuk a burkoló munkáját

A legelső lépés az, hogy hagyjuk alaposan megszáradni a friss burkolatot. Leginkább a tisztítószerekkel kell vigyázni, a különböző burkoló anyagok, különböző dolgokra érzékenyek, így mindenképpen mielőtt elbúcsúzunk mesteremberünktől kérjük ki a véleményét arra vonatkozólag, hogy mit szabad és mit nem. A fürdőszobai burkolatnál szoktak különösen gondot okozni a tisztítószerek, mivel ott használatuk fokozottabb. Vannak olyan tisztítószerek amelyek kímélik a burkoló anyagokat.

Milyen anyagokkal végezhető burkolás

burkolo-burkolas-hidegburkolas-burkolatokNagyon fontos, hogy jól meggondoltan döntsünk a burkolás anyagáról, színéről, mintájáról és a használt segédanyagokról is, mivel ez egy hosszú távú befektetés. Minőségileg is meg kell felelnie az elvárásoknak, illetve az is nélkülözhetetlen, hogy a mi esztétikai igényeinket is kielégítse. A legnagyobb szerencsénk akkor van, ha olyan burkoló szakemberrel dolgozhatunk, aki az anyagok beszerzésében is segít, különösen a segédanyagoknál nehéz megtippelni, hogy mekkora mennyiség kell belőlük.

Kültéri és beltéri burkolás

Az anyaghasználat attól függ, hogy kültéri, vagy beltéri burkolás előtt állunk, illetve a beltérin belül is különbséget kell tenni a helységek között. Egy fürdőszobai burkolat teljesen más terheltségnek van kitéve, mint például egy előszobai, nagyon fontos, hogy a megfelelő ellenállású burkolatot alkalmazzuk, ha nem így teszünk, a burkolat nem fogja olyan sokáig bírni. Az alapanyag mellett a teljesen egyértelmű, hogy a segédanyagoknál is figyelembe kell venni ezt a szempontot. Ha már tudjuk, hogy milyen mértékű kopásállóságra van szükségünk, akkor nagyon fontos az is, hogy milyen márkából választjuk ki a burkolás anyagát és segédanyagát. A márkákkal kapcsolatban mindenképpen jobb, ha a szakembert kérdezzük, nem érdemes spórolni az anyag márkájának kiválasztásánál, hiszen, lehet, hogy az elején többet kell kifizetnünk, de ez a befektetés idővel megtérül. A legjobb márkák között emlegetik  Mapei termékeit, és a Scönox termékeit is. Ezek nyilvánvalóan nem a legolcsóbb márkák, de a pénzünkért garantáltan jó minőséget kapunk.

Burkolás anyagainak kiválasztása

burkolas-burkolo-burkolatok-hidegburkolasA burkolás anyagának a kiválasztásánál segítséget nyújthat, az, ha az alábbi négy szempont alapján kategorizáljuk a termékeket. Ezek alapján könnyen osztályozhatjuk a választékot és egyértelmű lesz, hogy számunkra melyik termék a legcélravezetőbb. A szempontok a következők; a keménység, a kopásállóság, a kaliber és a tónus. A keménységet az ásványi anyagok keménységével teszik egyenlővé, a skála 1-10-ig terjed. A kopásállóság a lapok terhelhetőségének egyik jellemzője. A kaliber az a szempont, ami egy laikus számára nem feltétlenül egyértelmű, ez a burkolás lapjainak méretpontosságára utal. Az égetett kerámialapoknál tipikusan elfordulhatnak mérethibák, hiszen az égetésnél különböző arányú térfogatveszteség következhet be. Minden burkolási anyagnál vannak szabványhatárok, ezek olyan hibahatárok, amelyek meghatározzák, hogy a méretkülönbség meddig elfogadott és miután nem elfogadott. A burkolás anyagának színét a tónuskategóriákkal jellemzik. Ezekre azért kell nagyon odafigyelni, mert lehet, hogy ránézésre nem tűnik szembe a különbség, de ha felrakjuk a lapokat, akkor az a pici eltérés is nagyon kirívó lesz. Ennek elkerülésére szokták azt tanácsolni, hogy a szükségesnél valamivel több burkolási anyagot szerezzünk be, mert utólag nem biztos, hogy hozzá tudunk jutni ugyanolyan színű anyaghoz. Mindenképpen írjuk fel magunknak a megvásárolt anyag sorozatszámát, ha a burkolás során kifogynának a készleteink, a sorozatszám segítségével tudunk ugyanolyan anyaghoz jutni.

Profi burkolás – Profi burkoló

A burkolás jó minőségéhez nem elég jó szakembert keresnünk és jó minőségű alapanyagokat vásárolnunk, a segédanyagok minőségére ugyanúgy oda kell figyelnünk. Egy rossz komponens az egész munkát tönkreteheti. A már fentebb említett márkák javasoltak a segédanyagok területén is. Sőt az valószínűleg külön előnyös lehet, ha ugyanolyan márkájú segédanyagot és alapanyagot használunk. A segédanyagok mennyiségét sokkal nehezebb kikalkulálni, de itt is ajánlott inkább többet beszerezni, ha nem akarjuk, hogy a burkolás közepén elfogyjon az anyag.

burkolo-burkolas-hidegburkolas-burkolatok