Mire érdemes odafigyelni előszoba burkolás során?

Mire érdemes odafigyelni előszoba burkolás során? Mik azok a szempontok, amik előszoba burkolás esetén lényegesek? Ebben a helyiségben is keményebb, nagyobb kopásállóságú burkolatok kerüljenek. Ennek az oka nagyon egyszerű. Az előszobában vagyunk a legtöbbet utcai cipőben, ráadásul ezt a helyiséget jóval többször is takarítjuk, mint a többit. (Főleg esős, őszi időkben, amikor naponta legalább egyszer felmossuk a behordott sarat és vizet.) De nemcsak ezek miatt van az előszoba nagyobb terhelésnek kitéve, mint a többi szoba. Ha valaki elhagyja a lakást, vagy pedig hazajön, akkor biztos, hogy átmegy az előszobán. Előszoba burkolás során oda kell figyelni, hogy a burkolat kopásálló, nedvesség- és szennyeződéstaszító legyen, illetve az sem gond, ha megfelel a tulajdonosok ízlésének.

 

Profi burkolás

burkoló és burkolás profik általprofi burkolás nélkül egy otthon nem igazán otthon, nem lehet kényelmes, mutatós és kellemes, a tulajdonos nem érezheti igazán, hogy ő most hazaérkezett ide. A profi burkolásnak több feltétele is van. Az egyik a színvonalas munka, az, hogy hozzáértő szakemberek dolgozzanak. Azonban ez nem elég. Rossz minőségű, silány alapanyagokkal a legjobbak sem tudnak profi munkát végezni. Manapság már rengeteg alapanyag és technika létezik, egy laikusnak nehéz kiválasztani ebből, hogy mi az, ami a legjobb. Ezért az anyagok kiválasztása esetén jó döntés szakember felkérni, hogy segítsen. Ekkor lesz igazán profi a burkolás. (Ezért van az, hogy a mesterburkolo.hu akkor ad öt éves garanciát, ha az általa javasolt anyagot használhatja munkája során.)

 

A melegburkolás előnyei

A melegburkolás több előnye is van, ami miatt szeretik a vevők. Mik ezek? Egyik ilyen tényező, hogy a melegburkolás hogy sokkal jobban szigetel, nehezebben ereszti át a hangot a meleget és a hideget, mint a hidegburkolás. A melegburkolás nem vesz el hőt a testtől, ezért nem kell rajta feltétlenül cipőben mászkálni, hanem mezítláb is bátran lehet rajta tartózkodni. Ezért benti helyiségek, nappalik és hálószobák burkolására nagyszerűen alkalmas.  Vannak olyan fajtái, amiket ma már nem igen használnak. Ilyen a pvc padló. Ez régebben gyakori megoldás volt konyhákban és fürdőszobákban, de ma már felváltottak ezt a járólap. De a padlószőnyeg népszerűsége töretlen. Ennek az oka az, hogy ez a megoldás rendelkezik a melegburkolás minden előnyével: meleg, és rendkívül esztétikus, ráadásul könnyen tisztítható.

 

Minőségi hidegburkolás?

burkolo-hidegburkolo-burkolasMilyen a minőségi hidegburkolás? Honnal lehet tudni, hogy hozzáértő szakember végezte el a munkát? A jó hidegburkolás rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amiktől egy otthon sokkal komfortosabb lesz, bár a tulajdonosok elsőre biztosan nem is gondoltak rá, hogy ez is fontos lehet. Egyik ilyen tényező a csúszásmentesség. Főleg, akinek állandóan szaladgáló kisgyerek van, az tudja, hogy nem jó, ha a padlón könnyű megcsúszni, és elesni. Szintén kihagyhatatlan szempont a kopásállóság, hiszen ekkor lesz egy burkolat tartós. (Ezért van az, hogy a mesterburkolo.hu akkor ad öt éves garanciát, ha az általa javasolt anyagot használhatja munkája során.) Kültéri hidegburkolás esetén kihagyhatatlan tényez az, hogy a burkolat bírja a fagyot, az időjárás viszontagságait.

Tartós burkolás

A burkolás során is elfordulhatnak hibák, de ez  nem egy szerencsés helyzet, érhető, hogy ennek nem örülnek a tulajdonosok. Hiszen ők joggal elvárhatják azt, hogyha valamiért fizettek, akkor azt ne kelljen azonnal javítgatni. Az egyik leggyakoribb hiba, ha felpúposodik a burkolás, de az is több esetben előfordul, hogy a fúga rossz minőségű, és leesik, kipattog. Ez igencsak bosszantó. Hogy ezt megakadályozzuk kétféle tényezőre kell odafigyelni. Ez egyik a szakértő, ügyes és tapasztalt burkoló mester, a másik pedig az, hogy megfelelő alapanyagokat használjuk. (Sajnos vannak olyan rossz burkolat, amivel a legjobb mester sem tud mit kezdeni.) Ezért van az, hogy a mesterburkoló.hu öt év teljes körű garanciát ad, ha az alapanyag kiválasztásnál elfogadják a tanácsait a burkolás kiválasztása során.

 

Kopásálló előszoba burkolás

Milyen legyen az előszoba burkolás? Mik azok a jellemzők, amikkel az ideális előszoba burkolásnak bírnia kell? Erre a kérdésre mindenki más és mást választ adna. Ebben a döntésben főleg az egyéni ízlés befolyásolhatja a lakástulajdonosokat. Azonban van pár pont, amit mindenki figyelembe vesz. Ez pedig az, hogy az előszoba a legelső helyiség, amibe hazaérve belépünk, ide jövünk be vizes, sáros és koszos cipővel. Úgyhogy ennek a helyiségnek könnyen takaríthatónak kell lennie. Nagyjából ez az, amiben mindenki egyetért. Ezen túl már az egyéni ízlés dönt. Ön elképzeli, hogy milyen lenne az eszményi előszoba burkolás, mi viszont meg tudjuk azt valósítani a lehető legjobb minőségben.  (Elérhetőségeinket megtalálja a legfelső menüsor „Kapcsolat” menüpontja alatt.)

Jó megoldás a melegburkolás?

Mennyire jó megoldás a melegburkolás? Mik az előnyei ennek a technikának?  Az egyik legfontosabb talán az, hogy a melegburkolás sokkal jobban szigetel, nehezebben ereszti át a hangot a meleget és a hideget, mint a hidegburkolás. A melegburkolás nem vesz el hőt a testtől, ezért nem kell rajta feltétlenül cipőben mászkálni, hanem mezitáláb is bátran lehet rajta tartózkodni. Ezért benti helyiségek, nappalik és hálószobák burkolására nagyszerűen alkalmas.  Vannak olyan fajtái, amiket ma már nem igen használnak. Ilyen a pvc padló. Ez régebben gyakori megoldás volt konyhákban és fürdőszobákban, de ma már felváltottak ezt a járólap. De a padlószőnyeg ma is nagyon sokat használt megoldás, rengetegen kedvelik, hiszen kényelmes, meleg és mutatós, talán a legelterjedtebb melegburkolás fajta.

 

Új megoldások beltéri burkolásra

A beltéri burkolásnak szinte végtelen változata létezik. Az utóbbi évtizedben pedig különösen megszaporodtak a beltéri burkolás különböző módjai. Az egyik ilyen megoldás az üvegtégla. Ez nem mindig praktikus szempontokat szolgált ki, inkább esztétikai elemként használják. Nagyobb térben nagyszerű elválasztó a megoldás. Egyik előnye a fényáteresztő képessége, hiszen nem kell attól félni, hogy a belőle épített fel miatt a helyiség valamelyik része sötétebb lesz. A megoldás mellet szó még az is, hogy az üvegtégla rendkívül tartós, nehezen törti el. A változatos megoldások érdekében ma már létezik színes üvegtégla is, ám ennek a sötétebb árnyalatai kevesebb fényt engednek át. (A fehér üvegtégla a fény 80%-át átereszti.) A beltéri burkolás esetén nagyon sok mutatós megoldás létezik, az egyik ilyen az üvegtégla.

Milyen legyen az előszoba burkolás?

Milyen legyen az előszoba burkolás? Mi a legideálisabb megoldás? Az előszoba burkolás szempontjai között vannak praktikus tényezők. Az egyik ilyen az, hogy ennek a megoldásnak strapabírónak kell lennie. Az előszoba ugyanis az a része a lakásnak, ahová először lépnek be. A sáros, vizes vagy poros cipő, csizma nyomot hagy az előszoba burkoláson. Ezért olyan padló szükséges ide, amit könnyen lehet tisztítani. A legtöbb esetben járólappal szokták ezt megoldani, de mostanában egyre divatosabb lesz a vízálló hajópadló. Ennek kiválasztása nagyon egyéniség- és ízlésfüggő, függ attól, hogy mi tetszik a tulajdonosnak. Az előszoba burkolás mindig tükrözze az ottlakók egyéniségét, ízlését, hogy már az első helyiség mutassa azt, hogy kik élnek itt.

Milyen legyen az előszoba burkolás?

Egy otthon felújítása során több kérdés is felmerül, az egyik ezek közül, hogy milyen legyen az előszoba burkolás. Talán a legrövidebb és legáltalánosabb válasz erre az, hogy olyan legyen az előszoba burkolás, amilyen a tulajdonosoknak tetszik. De van azért pár más szempont is, amit figyelembe kell venni. Az egyik ilyen tényező, hogy az előszoba az a helyiség, aminek a leginkább strapabírónak kell lennie. Ide lehet belépni cipővel, ami akár sáros vagy vizes is lehet. Társasházaknál még jobb a helyzet, mivel a lépcsőházban lekopik valamennyi piszok a cipőről, de kertes házak esetén rögtön a kertből lépünk be az előszobába. A legideálisabb és leggyakrabban használt megoldás ebben a helyiségben a laminált padló, illetve a járólapok. Ezek azért is optimálisak, mert könnyen tisztíthatók, ami fontos az előszoba burkolás esetén.