A lépcső és a burkoló

A burkoló munka lehetőségei a lépcsőn

A lépcső egy olyan egyszerű színtere otthonunknak, ami egyszerűsége ellenére a burkoló szempontjából érdekes és sokszínű felületet jelent. A legegyszerűbb és legkisebb részletekből, elemekből is nagyszerű dolgokat lehet kreálni, csak megfelelő hozzáállás és szakértelem kell.

A lépcső a burkoló szempontjából egy tipikusan ilyen terület, funkciója csupán annyi, hogy egyik emeletről a másikra tudjunk menni, sok lehetőség nincs a változtatására, mivel a funkcióját be kell töltenie. De mégis, az igazán ügyes szakemberek az ilyen egyszerű elemeket is teljesen egyedivé tudják tenni és egy olyan alkotóelemévé tudják tenni otthonunknak, ami meghatározó.

A burkoló munkája a lépcsőn

A lépcső a burkoló szempontjából sokrétű terület. A lépcső lehet ugyanis házon belül és házon kívül egyaránt. Így a lépcső burkolása lehet beltéri és kültéri egyaránt. A kettő között ebben a viszonylatban is azok a különbségek állnak fent, mint általában, eltérő technika és eltérő anyaghasználat. A kültéri lépcsőnél hideg anyagokat használnak, azok lerakási technikája azért is specifikus, mert kültéren vagyunk és még ráadásul nem is csak egy egyszerű sík felületet burkolunk, hanem a lapokat függőlegesen és vízszintesen váltogatva pakoljuk. A beltéri lépcsők burkolásánál választhatunk hideg és meleg burkoló anyagok közül, ebben az esetben a kettő között csak az kell, hogy döntsön, hogy melyik tetszik jobban, technikailag mindkét anyag tökéletesen megfelel.

Mi kell ahhoz, hogy a burkoló tökéletes munkát végezhessen?

burkoló a lépcsőnA lépcső specifikus abból a szempontból, hogy a lapokat váltakozva kell letenni vízszintesen és függőlegesen, ez egy profi mesternek semmilyen nehézséget nem jelent, de sok olyan apró pont van, amin elcsúszhat a munkafolyamat. Ugyanúgy, mint otthonunk bármelyik másik színterénél figyelni kell az apró részletekre és nagyon alaposan kell végezni a munkát. A felület kiegyenlítése itt is elengedhetetlen, sőt az alap lépés. A burkoló akkor tud dolgozni egy adott felületen, ha az ki van egyenlítve. A kiegyenlítés alapvetően kőműves munka, de nagyon sokszor a burkolással foglalkozók megcsinálják maguknak, ez a tulajnak csak jó, mert a két szakember helyett csak egyet kell fizetni, természetesen ez is helyzettől függ, ha egy komplett átalakítást csinálunk jobb hívni külön kőművest és utána burkolót. Viszont, ha csak a lépcsőt csináltatjuk meg, egyszerűbb egy szakemberrel dolgozni. Ha a felület nem egyenletes a burkolat nem lesz hosszú távú a felszín alatti résekben összegyűlhet a víz és a szennyeződések, ezek alulról feszítik majd fel a burkolatot.

A lépcső esetében nagyon fontos az egyenletesség, ezt konkréten a különböző fokok közötti lépés mélység arányára kell vonatkoztatni. Sajnos nagyon gyakori hiba, hogy ezek nem arányosan kerülnek kialakításra, ez nem csak esztétikailag előnytelen, de balesetveszélyes is.

Ahhoz, hogy a burkoló munkája a lépcsőn, hosszú távon legyen tartós és stabil a profi munka mellett kell az is, hogy jól válasszuk meg a burkoló anyagot, a nem megfelelő értékben kopásálló burkolat nem fogja sokáig bírni, hiszen a lépcső burkolata intenzív terhelésnek van kitéve, nagy a terhelése.

A lépcső esetében nagyon fontos kiegészítő az él védő. Ezek különböző anyagban, különböző színekben kaphatók, ha akarjuk teljesen láthatatlanok, ha akarjuk láthatók. Ezeket a legjobb, ha akkor helyezzük fel, amikor a burkoló a lépcsőt burkolja, az utólag felhelyezett védők stabilitása gyengébb.

A burkoló munka szükségessége

A burkoló munka színterei

burkoló munka szépségeA burkoló munka szükségességének mértékét semmi sem példázza jobban, mint az, hogy mennyire kiterjedt az a szakma. Ha tüzetesebben megvizsgáljuk otthonunkat, kívülről és belülről egyaránt, akkor rá kell döbbennünk, hogy a burkoló lenyomata szinten minden helységben jelen van, nincs olyan, ahol ne lenne szükség a munkájára.

Ha a ház belsejét nézzük, akkor tűnhet fel igazán a munka sokrétűsége, a burkoló a lakásban csinál aljzatburkolást, burkolja a falakat, alkalmazhat hideg vagy meleg burkolási technikát is. Ez a két alapvető feladat mellett a burkoló tevékenységi köre rettentően kiszélesedett. A kiszélesedés több irányú. Tágultak a lehetőségek az anyagfelhasználással kapcsolatban is, és a burkolás területei is kiszélesedtek, különösen igaz ez azokra a helységekre, ahol a burkoló munkája nyomatékosabb ez a két helység tipikusan a konyha és a fürdőszoba.

A kültéri burkolás szinté megújult, ma már nem csak a kocsibejáró és a járdaszegély vár a mesterekre, hanem medencék, szökőkutak, kinti sütögetős, grillező sarok kialakítása. Itt ugyanaz a tendencia érvényesül, mint a beltéri burkolásnál, az anyagok választéka és azok felhasználási lehetősége is kiszélesedett.

A burkoló munka sokrétűsége otthonunkban

Hagyományos értelemben a burkoló munkakörébe az ember a csempézést és a járólap ragasztást sorolná be, ezek amióta világ a világ a burkoló feladatai. Ma azonban életszínvonalunk nagyon sokat változott, ezzel a változással pedig életterünk is kinőtte magát. Ma egy fürdőszoba már nem csak funkciót tölt be, legtöbbünk nem csak a mosakodás helyszínének tulajdonítja, hanem egy külön kis szentélyként kezeli. Ma a lakás, az otthon kialakításánál az elsődleges szemponttá az egyediség, a különlegesség vált, ötletes, kreatív megoldásokat várnak el a tulajdonosok, azonban, hogy ezek a valóságban is kivitelezhetők legyenek a kőműves és a burkoló munkának nagy összhangban kell lennie, éppen ezért talán, de nagyon sok esetben a belső építészeti munkákat már nem a kőművesek csinálják, ezen a téren a szakágak közötti határok elmosódtak. Nagyon nagy divatja van az épített bútoroknak, ezek nagyon drágák, de tartósságuk is felülmúlja a lapbútorokét. Az épített bútorok első sorban azért váltak kedveltté, mert egyediek, mert teljes mértékben igazodnak a lakás stílusához, ezzel tökéletesítik a beltér összhangját. A beépített bútorok kialakítása szintén a burkoló feladatkörei közé tartozik.

burkolási munkaA beépített bútorok mellett egyre nagyobb az igény a térelválasztókra, ezekkel változtatni lehet a lakás felosztásán anélkül, hogy bonyolultabb munkálatokba belemennénk. A térelválasztó falak leginkább üvegtéglából készülnek, ez szintén a burkoló feladatkörei közé sorolódott. Nagyon nagy divat, a beépített kád, a homlokfalát úgy alakítják i hogy az teljesen beleolvadjon környezetébe.

Ezekkel az újításokkal, technikákkal otthonunk teljesen egyedivé varázsolható, a burkoló munkája minden szinten jelen van, nagyon fontos, hogy megbízható mesterrel dolgozzunk.

A burkoló munka sokrétűsége a kertben

A kertben a munkája napjainkra óriási mértékben kitágult. Ma már kint is lehet bármit. A medencéktől kezdve, a kertben kialakított külön szauna helységtől egészen a hagyományos járólapig bármilyen elképzelést meg lehet valósítani. Nagyon nagy divatja van a kertépítésnek, a kert tudatos kialakításának, nagyon sokan külön ezzel foglalkoznak. A kertben javában kültéri anyagokat, azaz hideg burkoló anyagokat használ, ezeket speciális technikával rögzíti, ezért ezek is hosszú távon tartósak maradnak.

Régen alkalmazott burkoló anyagok

A burkoló anyagok típusai

burkoló - régi parkettaA burkoló anyagok alapvetően két csoportba oszthatók be, a hideg és a meleg anyagok csoportjába. A két csoport között nagyon sok különbség van. A meleg burkolatok lágyabbak, ellenállásuk szintén nagy, de nem annyira, mint a hideg burkolatoké. Az ilyen típusú burkolatokat leginkább olyan helységekben szokták használni, ahol a terheltség kisebb mértékű. Meleg burkoló anyag a parketta, a padlószőnyeg, az ilyen burkolatok első sorban hálószobákba, esetleg nappalikba kerülnek. A meleg és a hideg burkoló anyagoknak nem csak felhasználási területük különböző, de a lerakásuk technikája is eltérő. A hideg burkoló anyagok ellenállása jóval nagyobb, sokkal jobban terhelhetők, mint a meleg burkoló anyagok. Ez többek között azt is eredményezi, hogy a hideg burkolatok nem csak a beltéri, de kültéri burkoláshoz is használhatók. A lakás belső terénél főleg a konyhában és a fürdőszobában ajánlott a hideg burkolat alkalmazása, hiszen ez a két helység nagyon intenzív terhelésnek van kitéve, ezekben a helységekben a meleg anyagok nem bírnák sokáig. A beltéri és a kültéri burkolásnál, habár ugyanazokat a típusú anyagokat alkalmazzák, a lerakás technikája teljesen más.

Ma divatos burkoló anyagok

A burkoló anyagok szempontjából ugyanolyan divathullámok vannak, mint például a ruháknál. Ez a tendencia azóta érvényesül jobban, hogy a lakberendezés magasabb prioritást kapott. Az otthon fogalma ma már nem csak egy épület, ahol melegedhetünk és pihenhetünk, az otthonunk kialakítását sokan személyiségünk tükreként értelmezik. Így egyre többen, egyre nagyobb hangsúlyt fordítanak arra, hogy a lakás kialakítása ne csak a funkcionális szempontoknak feleljen meg teljes mértékben, hanem az esztétikai irányelvek is érvényesüljenek.

A burkoló anyagok kialakításánál erre a tervezők is figyelnek, a burkoló anyagnak a rá szabott funkciót is be kell töltenie és trendinek is kell lennie, vagy legalábbis valami pluszt a megjelenésben adnia kell. A parafa egyre gyakrabban alkalmazott burkoló anyag, rettentően jó minőségű, az egyik legjobban szigetelő burkoló anyag, ami ráadásul nagyon jól is néz ki. A hideg burkolatok esetében a mozaik burkolás az, ami egyre kedveltebb, lerakása bonyolultabb, de ez a legegyedibb anyag, funkcióját betölti, de drágasága miatt csak kevesebben tehetnek rá szert. A mozaikot sokszor csak, mint a burkolat díszítését alkalmazzák, nem az egész felület van így burkolva, hanem csak egy része, ennek olyan hatása van, mint egy beépített képnek, nagyon jól mutat. Csak nagyon fontos, hogy az ilyen jellegű alkalmazásnál figyeljünk a harmóniára.

Régi burkoló anyagok

csodálatos burkolás otthonA régi burkoló anyagoknak azok számítanak, amiket ma leginkább hagyományosnak nevezünk. A parketta régen is kedvelt anyag volt és ma is az, csak ahogy tágultak a lehetőségek, úgy sok mindent alakítottak a burkoló anyagon és folyamatosan modernizálták, fejlesztették, így lényegében a hagyományos parketta és a ma alkalmazott nem ugyanaz, de mégis igen sok közük van hozzá. Azokat a helységeket, amiket ma jellemzően meleg burkoló anyaggal fedünk be parkettázták, a kültéri burkoláshoz pedig csempét használtak. A csempe ma is kedvelt, de ugyanaz a tendencia figyelhető meg esetében, mint a parkettánál, sok fejlődésen ment át, anyag sokkal lesimultabb, sokkal lágyabbá vált. Ezek a burkoló anyagok ma is kedveltek és valószínűleg azok is maradnak, hiszen már bizonyítottak.

Különleges burkolás

Mitől lehet különleges egy burkolás?

speciális burkolásA burkolás sok mindentől lehet különleges. Egy burkoló munka különlegessé válhat az anyaga miatt, a technikája miatt esetleg a helye miatt. Ma már egy burkolat nem csak a funkcionális tényező miatt fontos, a korábbi helyzethez képest sokkal nagyobb teret kapott kinézete, mindig számított, hogy milyen egy adott burkolat, passzoljon a közegéhez, jól nézzen ki, de mára a burkolás bizonyos szempontból hasonlóvá vált, mintha egy külön művészeti ág lenne. Természetesen ez nem örök érvényű igazság, burkolni lehet így is – úgy is, van aki csak a funkcióra törekszik, de egyre többen ezen túlmutatóan szemlélik a burkolást. Ennek oka több minden lehet, egy burkolat, a jó alapanyagokkal és kiegészítő anyagokkal, profin van megcsinálva, akár több tíz évet is kibírhat, a hosszú távú élete miatt pedig nagyon fontos, hogy úgy legyen megcsinálva, hogy az tényleg több éven keresztül üssön. Más részről az emberek már – már görcsösen törekszenek az egyediségre, egy különleges burkolás megemeli otthonuk színvonalát, különlegessé teszi azt. És a legfontosabb tényező, hogy a technikai fejlődés a burkolást sem hagyta ki, a felhasználható alapanyagok listája kiszélesedett, a használt segédeszközök fejlődtek az alapanyagok pedig professzionálisabbá váltak.

Különleges burkolás, különleges anyaggal

A burkolás anyaga teheti a burkolatot legjellemzőbben különlegessé. Az anyag is több féle szempontból lehet különleges. Például a parafa egyre kedveltebb burkoló anyag, jól mutat, de nem ezért különleges, sokkal inkább az dominál kiválasztásánál, hogy funkcióját a lehető legjobban tölti be. Szigetel, hőszigetelő képessége a legjobb a burkolatok között, és időtállósága szintén magasan kiemelkedő. De akik ezt a burkolatot választják, azok a funkcionalitásbeli szempontokat helyezik előtérbe. Mindenkinek tisztában kell lennie saját korlátaival, ha valaki nem engedheti meg magának, hogy olyan burkolatot használjon, ami nem praktikus, például a fűtés szempontjából, akkor ne tegye, tudnunk kell, hogy mit szabad előtérbe helyeznünk, a funkciót vagy az esztétikumot. A burkolás anyag, ha nagyon művészi irányba megyünk el, akkor legjellemzőbben a mozaik lehet. A mozaik burkolatot kisebb – nagyobb lapokból rakják le, a mozaikozás nagyon régi technika, nagyon jól mutat. A mozaik burkolás nem csak anyagában különleges, ez lényegében egy külön technika is. Nagyon fontos, hogy olyan burkoló anyagot válasszunk, ami megy otthonunk hangulatához, ne üssön el attól.

nappali burkolás

Különleges burkolás, különleges helyen

A burkolás helye bárhol lehet, beszélhetünk külön beltéri és kültéri burkolásról, ez már eleve nagy lehetőségeket rejt magában. A beltéri munka lehet hideg vagy meleg burkolás a kettő között a felhasznált anyagok adják a különbséget. A beltéri burkolatok jellege szobánként más, mindenhol lehet nagyot alkotni, határt csak a fantáziánk és a burkoló mester szabhat. A legtöbb lehetőséget a fürdőszoba és a konyha biztosítja a burkolás számára, ezekben a helységekben a burkolás nélkülözhetetlen, hiszen mindkét helyen a fal egyébként túl sok káros tényezőnek lenne kitéve, így valami kell, hogy védje. A kültéri burkolatok nagyon sok lehetőséget hordoznak magukban, a kültéri munkának eddig leginkább funkcionális jellege terjedt el jobban, járdaszegély, garázs, de egyre többen ezen túlmutatóan a burkolás technikájával színesítik kertjüket.

Burkoló munka mesterfokon

A burkoló munka

burkoló szakemberA burkoló munka fontosságát nem kell hangsúlyozni, elég belépnünk egy házba, egy lakásba és minden helységben találkozhatunk a tényekkel, amelyek igazolják az állítást. A burkoló munka esetében alapvetően két típusú burkolást különböztethetünk meg, de ez csak a burkoló munka egyik csoportosítási lehetősége. Beszélnünk kell külön a kültéri és a beltéri burkoló munkáról. A kettő közötti alapvető különbséget a hely adja, ahol a burkoló munkát elvégzik, így a kültérit értelemszerűen a kertben, a házon kívül végzik, míg a beltérit házon belül. A kültéri burkolatok jellemzően hideg burkolatok. A két burkolás technikája más. A kültéri burkolat sokkal több, sokkal intenzívebb terhelésnek van kitéve, az időjárás viszontagságai minden évszakban másként teszik próbára. Más anyagokat, és technikával alkalmaznak, mint a beltéri burkolatoknál. A beltéri munka lehet hideg vagy meleg burkolat. Ezek között az alapvető különbséget az anyagok adják, a hideg burkoltok anyagai sokkal nagyobb keménységűek, ebből kifolyólag ellenálló képességük is nagyobb, sokkal több terhelést bírnak el. A meleg burkolásnál használt anyagok lágyabbak, kevésbé kemények, ettől még tökéletes burkoló anyagok, csak vannak olyan helységek, ahová használatuk nem ajánlott. Alkalmazásuk nem előnyös például a fürdőszobába és a konyhába, ezek olyan terheltséggel bíró helységek, amelyekhez a hideg burkoló anyagok ellenálló képességére van szükség. Természetesen ma már vannak olyan anyagok, segédanyagok, amik képesek arra, hogy javítsák az adott burkoló anyag ellenálló képességét, egy meleg burkolatot is le lehet kenni olyan anyaggal, amitől vízlepergető hatása lesz. A mai technikával már nagyon sok mindent lehet.

A burkoló mester feladata

burkoló szakemberA burkoló mester feladata több mint amit a felszín mutat, az igazán becsületes, munkáját szívvel-lélekkel végző szakember feladata nem csak a burkolat lerakásában merül ki. Sok esetben a szakember már jóval hamarabb felveszi a kapcsolatot a burkoltatást megrendelőkkel és segít az előkészületekben is. Az előkészületek nagyon fontosak, ide tartozik a burkoló anyag kiválasztása, ezt nem lehet laikus szemmel eldönteni, vannak olyan technikai malőrök, ami szükségesek a jó döntés meghozásához. Fontos ezért, hogy a döntés ne csak esztétikai alapokon nyugodjon, hanem bizony a gyakorlati szempontok is domináljanak, ezek képviseletéhez szükséges a burkoló szakember hozzáértése. A burkolat felrakása nem igényel hosszú időt, az előkészületek és utómunkálatok majdnem több időt igényelnek, mint maga a burkolás, természetesen ez mindig attól függ, hogy mekkora terület, hány helység kerül burkolásra. Nagyon fontos, hogy ne csak az alapanyagok legyenek jó minőségűek, hanem a használt segédanyagok is, a fúga, a ragasztó mind fontos szerepet játszik.

Hogyan segíthetjük a burkoló munkáját?

A burkoló munkáját azzal segíthetjük leginkább, ha az előkészületeket precízen és alaposan végezzük el. A burkolásra váró helységet teljesen ki kell üríteni, ki kell takarítani. Ahhoz, hogy a burkoló elkezdhesse a munkát a burkolási felületnek egyenletesnek kell lennie. Ezt mindiig meg kell beszélni a mesterrel, hogy ő maga végzi el a kiegyenlítést, vagy ez már legyen kész, mire Ő jön. Ha a mester csinálja, az plusz idő, hiszen utána meg kell várni, hogy a felszín kiszáradjon. Nagyon fontos, hogy mindent pontosan egyeztessünk a burkoló mesterrel, így minden félreértést elkerülünk és a munka problémamentesen mehet majd.

Tradicionális burkolás

A tradicionális burkolás

tradícionális burkolásA tradicionális burkolás nagyon sok mindent tartalmaz, hordoz magában. Meddig mehetünk vissza a címszó kereteit értelmezve, mi az, amit burkolásnak tekinthetünk? Sokféle választ adhatunk ezekre az egyszerű kérdésekre. A tradicionális burkolás határait kitapogatva egészen a végsőkig visszamehetünk. Lehet, hogy régen a burkoló munka nem a szó szerint értelmezett mai burkoló munkával egyezett meg, régen előfordulhat, hogy csak egy falat emeltek, de fokozatosan valahogy mégis csak kialakult a burkolás. Régen minden nép a saját természeti lehetőségei alapján tudta kialakítani életvitelét, így például a ház, a lakhely megépítését is. Azok a népek, akik hegyvidéken laktak teljesen más forrásokkal tudtak gazdálkodni, mint azok, akik homokos sík vidéken éltek. Így a népek leszármazottjai is az ősöktől tanult, átvett technikákat tudták a saját képükre alakítani. A természeti források mellett sokat számítottak a környezeti tényezők. A hidegebb vidékeken élőknek fontos volt, hogy otthonaik szigeteljenek és meleget adjanak, míg a meleg vidékeken élőknél ez nem volt szempont. Nagyon érdekes párhuzamba állítani a régi és a mai építkezési szokásokat, illetve kultúránként megvizsgálni, kik, mit és hogyan csináltak. Most nézzük hazánkban hogyan alakult a burkolás és az építkezés az évszázadok alatt.

Burkolás Magyarországon

A burkolás nem tekint vissza olyan hosszú időre. A csempe burkolatok készítése, azok használata nem tekint vissza hosszú múltra, tehát nem olyan nagyon régen vált populárissá, vagyis, a mindennapi építkezésnek nem olyan hosszú ideje képezi szerves részét. A nem olyan hosszú idő, egy pár éves ciklushoz képest, természetesen még így is sok időt jelent, de ha több ezer éves ciklusokban gondolkodunk, akkor rövid időről van szó A magyar építkezést, a tradicionális elemeket, a csempe burkolás elterjedését mind csak olyan értelemben van értelme vizsgálni, ha a különböző társadalmi és regionális egységeket külön-külön tárgyaljuk. A nagy városokban az építkezési szokások teljesen máshogy alakultak, mint vidéken, falun. A nagyvárossá fejlődött településeken a lakosság száma gyorsan növekedett, ezért gyorsan kellett praktikus megoldással előrukkolni, amivel képesek az embereket elszállásolni. Így az ilyen megnövekedett számú lakossággal rendelkező településeken sokkal hamarabb rugaszkodtak el a tradicionális elemektől, mint falun. Így a csempe burkolás, egyáltalán a burkolás is jóval hamarabb vált populárissá.

Burkolás régen és ma

burkolásA vidéki, falusi építkezés sokkal később, sokkal lassabban szakadt el a tradicionális elemektől, a falusi építkezés akárcsak maga a falusi élet sokkal természet közelibb. Az igazi falusi élet szimbiózisban élt a természettel, adott, kapott. A falusi, a tradicionális magyar házak kialakítása, térhasználata, építési technikája mind a környezethez alakul. A falusi házak ablakai kicsik, kisebb rés, kevesebb hideg jön be. A ház belső terének elrendezése szintén funkcionális volt, a konyha és a háló egy térben volt, hiszen ahogy főztek, úgy melegítettek. Természetesen a falusi házak esetében sem mindegy, hogy egy vagyonos falusi házról van szó, vagy egy szegény falusi házról.  Az aljzat burkolás a tradicionális módon épült házakban kezdetben ismeretlen volt, a ház alja homokos volt, esetleg vályogos sárral próbálták egyenletessé tenni, mázolni. Később a fapadló vált divatossá.

A ma épült házak már nem hordoznak magukon semmilyen tradicionális jelet, sem alakzatukban, sem térkialakításukban, sem építési technikájukban. A burkolás az építkezés szerves részét alkotja, a ház minden részében, mindenféle anyagból.

Burkoló ötletek a nappaliban

Burkoló munka a nappaliban

burkoló a nappalibanA nappali otthonunk egyik legmeghatározóbb helysége, a nappaliban lévő burkoló anyag jellege ezáltal erőteljesen hat a lakás többi részében használt burkoló anyag jellegére is. Különösen érvényes ez a kijelentés, ha otthonunkban a különböző életterek nincsenek határozottan elválasztva, márpedig az ilyen kialakítású otthonok egyre divatosabbak. Abban az esetben, ha a lakás kialakítása a hagyományosabb vonalat követi, és a különböző helységek egymástól határozottan, élesen el vannak választva, természetesen a nappaliban használt burkoló anyag nem lesz olyan domináns. A különböző helységek különböző terhelésnek vannak kitéve, ezért különböző ellenálló képességű burkoló anyagot is igényelnek. A burkoló anyag kiválasztásánál nagyon fontos, hogy az esztétika jellemzők ne szorítsák háttérbe a funkcionalitást.

A nappaliban használható burkoló anyagok

A nappali burkolása azért szerencsés, mert a használható burkoló anyagok választéka nagyon széles. A nappaliban egyaránt használhatunk hideg és meleg burkolatot. A hideg burkolatok első sorban azokba a nappalikba ajánlottak, amelyek a lakás belépőjeként is funkcionálnak, hiszen ezekbe hamarabb fogunk cipővel, sarasan beszaladni. A nappali az ilyen kialakításnál egy abszolút köztes teret képez, így terheltsége viszonylag nagy. A meleg burkolatok olyan nappali burkolásánál ajánlottak, amelyek el vannak különítve és nem átjáróként funkcionálnak. Ezek a pihenés, a nyugalom terét képezik, így ide bátran választhatjuk a meleg burkolóanyagok valamelyikét. A nappali burkolatának megválasztásánál ne felejtsük el a bútorokat se, a bútorok stílusa, jellege kell, hogy harmonizáljon a nappaliban alkalmazottanyaggal. A nappali kialakításánál ne felejtsük el a kényelmet és a funkciót megfelelő arányban kombinálni, a nappali saját kényelmünket is szolgálja, itt nézünk tv-t, itt olvasunk, gyakran itt beszéljük a családi ügyeket, de ugyanakkor a vendégek fogadásának is ez a helyszíne.

Burkoló tippek a nappalihoz

Nappali burkolásA nappaliban végezendő burkolói munkába csak akkor szabad belekezdeni, ha már minden fontos és kevésbé fontos tényezőt számításba vettünk. A burkolóanyag kiválasztásánál fontos tényező az ár, az ár függ a burkoló anyag jellegétől és annak minőségétől valamint a burkolni kívánt felület méretétől, nyilvánvalóan, minél nagyobb a burkolásra szánt felület, annál több anyag kell, így az annál drágább lesz. Például, ha a nappali burkoló anyagának szőnyeget szeretnénk, tudnunk kell, hogy kézi, vagy gépi készítésűt válasszunk, a kézi készítésű jóval drágább, így, ha a nappali területe nagyobb, előfordulhat, hogy a gépi készítésűt kell választanunk. A szőnyeg nagyon meleg hangulatot kölcsönöz a nappalinak, de alkalmazása csak akkor praktikus, ha a nappali elkülönített helységként funkcionál és nem pedig egy átmeneti, sokszor átjáró tér. Ha szabályos kis útvonalakon járkálunk, a szőnyeg idővel a gyakrabban használt helyen megkophat, ennek összhatása nagyon kellemetlen.

Abban az esetben, ha a nappali nagymértékű, intenzív terhelésnek van kitéve a kerámia burkolólapok tökéletes választást jelentenek. Ez az anyag hideg burkolat, de, ha padlófűtéssel kombináljuk, tökéletes melegséget nyújt a nappalinak, jól bírja a terhelést, hosszú távon kitart és, ha jó színben választjuk meg sokféle stílust kombinálhatunk hozzá. Ha hideg burkoló anyagot választunk, figyeljünk a helység, a nappali méretére és a burkolólapok méretére. Ha szükséges optikailag tágítani és szűkíteni is tudjuk a teret, ezt a burkoló lap méretével és színével tudjuk befolyásolni.

Speciális burkoló munka a gyermekszobában

A burkoló munkáról általában

burkoló és a gyerekszobaA burkoló munka legyen szó a lakás bármelyik helységéről, bármelyik részéről nagyon sok féle lehet. Egy burkolás lehet csupán funkcionális, és attól még teljesen jó, és időtálló, de az mellett, hogy a funkcióját hosszú időn keresztül képes megtartani lehet akár dekor elem is. Egy a teljesség igényével elvégzett burkoló munkája alapvetően határozza meg a helységek hangulatát. Vannak olyan helységeink ahol jobban, és ahol kevésbé bontakozhat ki a burkoló – ez nyilvánvalóan a szoba jellegétől függ – de olyan nincs, hogy egyáltalán ne bontakozhasson ki. Részletesebben tárgyaltuk már konyha és a fürdőszoba burkolását, ezek tipikusan olyan helysége, ahol a burkoló szabadabban, nagyobb területen, összetettebben mozoghat. Ezekbe a helységekbe inkább a hideg burkolatok alkalmazhatóak, ezek ajánlottak, a burkolat jellegéből adódóan több a kivitelezési lehetőség is. Most egy olyan szobát állítunk rivalda fénybe, amelynél a burkoló munkája sokkal kötöttebb, talán pont ezért még nem is részleteztük, pedig minden házban van ilyen helység. Ez nem más, mint a gyerekszoba.

A burkoló munkája a gyerekszobában

A gyerekszoba burkolatának nagyjából ugyanazoknak az elvárásoknak kell megfelelnie, mint a hálószoba burkolatának. Így a gyerekszoba burkolásához a burkoló mesterek többsége a meleg burkolatokat ajánlja. A hideg burkolatok is alkalmazhatók hálókba és gyerekszobába, de a gyerekeknél hidegburkolatot alkalmazni nem praktikus, hiszen a kicsik másznak, játszanak a földön, ezt ne egy hideg kövön tegyék. A gyermekszobába ajánlott meleg burkolatok a padlószőnyeg, parketta, parafa burkolat, mostanában ez a burkoló anyag egyre nagyobb kedveltségnek örvend. Nagyon jól szigetel, jól bírja a terhelést, hosszú távon minőségi burkolat tud maradni. A burkolat típusának megválasztása az első lépés, a többi lépést, lehetőséget a burkolat típusa determinálja.

Hogyan lesz gyerekbarát a burkoló munkája

burkoló a gyerekszobábanA burkoló munkája a választott burkolási anyag függvényében alakítható teljes mértékben vagy kevésbé, de minden képen gyermekbaráttá. A gyermekbaráttá alakítás alatt itt most nem első sorban a biztonsági szempontokra gondolunk, hanem a játékos, gyermeki hangulat megteremtésére. A gyermeki hangulat megteremtéséhez a választható burkoló anyagok közül a padlószőnyeg a legjobb. A padlószőnyeg lerakása a mesternek semmi nehézséget nem okoz, nem bonyolult és nem is időigényes munka. A gyermeki, játékos hangulatot pedig pofon egyszerűen meg lehet oldani, egy olyan padlószőnyeg kialakításával, amit direkt gyerekszobába tereztek. Nagyon sok mintás padlószőnyeget gyártanak, vannak kisfiús és kislányos szobákba külön típusok, és vannak unisex jellegű gyermek padlószőnyegek is. Ezek kiválasztása előtt csak azt kell magunkban alaposan átgondolni, hogy ahogy csemeténk növekszik, úgy igényei is változnak és esetleg a változó igények miatt a padlószőnyeg hamarabb kerül majd lecserélésre, mint ahogy azt állapota megkövetelné.

Ha a kínálkozó burkoló anyagok közül nem padlószőnyeget választunk, hanem mondjuk parkettát rakatunk le, akkor jobb lágyabb színű, melegebb hatású burkolatot választani. Természetesen, abban az esetben, ha a gyermekbútorok már meg vannak, és színben mást igényelnek, az elsőbbséget élvez. Nagyon erős és kellemes keretet tud adni a szobának, ha a burkoló anyag színvilága és a szoba egyéb részeinek – bútorok, falszín – színvilága harmóniában van. Fontos, hogy a gyermekszoba burkolatának elkészítésénél az esztétikai szempontok megvalósítása ne legyen kárára a gyakorlati, funkcionális szempontoknak, ha bármilyen kérdésünk felmerül kérdezzünk egy szakavatott burkoló szakembert.

Burkolás és meleg – padlófűtés

Ami a burkolás alatt van- a padlófűtés rendszere

A padlófűtés kapcsán és az azt követő burkolás viszonylatában az emberek többsége rögtön arra asszociál, hogy jó, de kifizethetetlenül drága. A padlófűtés kialakíttatása tényleg sokba kerül, költséges munka, de hosszú távon, a rendszer többszörösen behozza az árát. A padlófűtés elterjedése a folyamatosan emelkedő energia áraknak köszönhető, ez miatt az emberek olyan rendszereket próbálnak meg alkalmazni, amelyek alacsony hőmérsékleten működnek. A padlófűtés fölé lényegében bármilyen burkolás készíthető, így bármilyen helységbe alkalmazható a rendszer.

burkoló és a padlófűtésA padlófűtés mellett nagyon sok előny szól, de igazán jól és praktikusan csak a megfelelő burkolás és jó padlókialakítás alkalmazásával használható. Az ideális hőmérséklet elosztást a padlófűtés sokkal jobban biztosítja, mint a hagyományos, radiátoros fűtés. De mint ahogy azt két mondattal korábban említettük csak megfelelő burkolás esetében alkalmazható hatékonyan. Nagyobb kényelmet, komfort érzetet biztosít, mint a hagyományos fűtési rendszerek és sokkal gazdaságosabb. Sok esetben azonban az a legpraktikusabb alkalmazási módszere a padlófűtésnek, h kiegészítőként hagyományos fűtést is alkalmaznak hozzá. Ez a gyakorlatban úgy fest, hogy a csempe vagy kőlap burkolás esetében padlófűtés van, más burkoló anyagnál, egyéb helységekben viszont marad a hagyományos fűtés. A padlófűtés előnyei csak akkor fognak érvényesülni, ha a burkolás legideálisabb technikája a lehető legjobb módon van kialakítva.

A burkolás anyagai és a padlófűtés

A padlófűtés a legkülönfélébb burkolási anyagoknál alkalmazható, csak vannak, amelyeknél hatékonyabban és vannak, amelyeknél kevésbé hatékonyan.

A burkolás anyagai közül a márvány, kerámia és kő burkolat a legideálisabb a padlófűtés rendszere fölé. Az a lényeg, hogy a burkolat, ami a padlófűtés fölé kerül jó hővezető képességgel bírjon. Ezeknél az anyagoknál a padló hőmérséklete egyenetlenebb lesz, de sokkal magasabb hőmérsékletű. Míg más jellegű burkolási anyagoknál, mint például a parketta, parafa, vagy padlószőnyeg a hőmérséklet megoszlása egyenletesebb lesz, de egyenletesen lesz alacsonyabb, mivel ezek sokkal rosszabb hővezetők. Különböző technikai malőrrel egy padlófűtéshez kevésbé ideális anyagból is lehet optimális burkolás, nagyon fontos, hogy profi szakemberrel egyeztetve hozzunk döntést. A burkolat és a padlófűtés kialakításánál több szempontot is érdemes figyelembe venni, ha a lakás, ház szigetelése gyengébb, akkor az átalakítandók listájára érdemes azt is felvenni. Ha megcsináltatjuk a ház fűtési rendszerét, akkor evidens, hogy a szigetelést is meg kell csináltatni.

Burkolás padlófűtéssel

burkolás és padlófűtésA burkolás akármelyik technikáját is alkalmazzuk, nagyon kell ügyelni arra, hogy a padló, a felszín irányába történő hő leadás, hő áramoltatás tökéletes minőségű legyen. A jó hő leadás biztosítása lemezborítással érhető el, ezt a borítást közvetlenül a csövekre fektetik, a sorrend tehát cső, lemezborítás és a lemezre egy polietén fólia jön, majd a fóliát követi a burkolás anyaga. Az ilyen jellegű munkálatokat nagyon szigorú időkeret szabályozza, mielőtt a burkolás megkezdődne a csöveket fel kell fűteni. A burkolás segédanyagainak kiválasztásánál nagyon oda kell figyelni azok flexibilitására, ennek az intenzív hőingadozás miatt van nagy szerepe. A szigorú időkeret arra is kitér, hogy a csöveket mennyi ideig és milyen hőmérsékleten kell tartani a burkolás előtt, alatt és után is. A padlófűtési rendszer nem csak akkor alakítható ki, amikor még csak épül a ház. Már kész háznál, kész burkolatnál is ki lehet alakítani a padlófűtés rendszerét, anélkül, hogy a burkolatot meg kellene bontani, és a burkolás műveletét előröl kellene kezdeni.

Burkoló és a burkolólap

burkoló anyagokA burkoló munka nehéz feladat, de manapság a burkolólapok széles választéka mellett a megfelelő burkolóanyag kiválasztása már majdnem ugyanolyan nehéz. Mostani cikkünkben a hideg burkolás anyagairól ejtünk szót. A meleg burkolás és hideg burkolás anyagai között nagyon sok különbség van, alapvető eltérés a két típus között, hogy a hideg burkolási anyagok ásványi kőzetek származékaiból készülnek, ebből kifolyólag igen kemény, masszív anyagok, nagy ellenálló képességgel rendelkeznek. A meleg burkolásnál használt anyagok kisebb terheltséget képesek elviselni, ebből következik, hogy alkalmazási technikájuk is más, mind a helység, mind a technika tekintetében.

A burkoló munka anyaginak típusai

A burkoló anyagok típusai több szempontból is csoportosíthatóak, a választékuk nagyon széles kínálatú, mind a formatervezés területén, mind a szín-, és a mintázat terén. Ezek a szempontok csak felszínes, stílusbeli jegyeket tartalmaznak, ezen kívül nagyon sok olyan egyéb csoportosítási lehetőséget nyújtó szempont is van, amelyek sokkal inkább technikai jellegűek.

Burkoló és a burkolólapok típusai

Kerámia burkoló anyagok

A legalapvetőbb csoportosítási lehetőséget a burkolói munka lapjainak esetében az adja, hogy a lapok mázasak, vagy már anyagukban színezettek. A mázas burkolólapok kopásállósága attól függ, hogy milyen kopásállósága van a felvitt máznak. A mázas burkolási anyagok és az anyagukban színezett burkolólapok közötti alapvető különbség az előállítási technika.

A kerámia burkolólapok másik csoportosítási lehetőségét azok vízfelvételi képessége adja. A hagyományos módszerekkel gyártott, formált lapok vízfelvétele 3-6 % közé esik, a jóval modernebb burkolólapok a mázas és anyagában színezett (gres) burkolóanyagok vízfelvétele pedig csupán 0,5 %. Kopásállóságuk is jóval nagyobb, legyen mázas vagy anyagában színezett a burkolólap ellenállóságuk és terhelhetőségük nagyon jó, mindkettő kemény, hideg hatású burkoló anyag. Tökéletesek fürdőszobák, konyhák, folyosók burkolására. Egyetlen hátrányuk, hogy az ilyen burkoló anyagok mellé nem ajánlott a padlófűtés alkalmazása.

A hagyományos kerámia lap csak mázas formában létezik, a greslapból pedig kapható mázas és anyagában színezett kőporcelán burkoló anyag is. A két típus közül a kerámialap az olcsóbb, de mindkettő ugyanúgy jó minőségű, tartós burkoló anyag.

Burkoló anyag agyagból

A terrakotta olyan burkoló anyag, amely agyagból készül, égetett föld. Nagyon vonzó burkoló anyag azok számára akik természetes hatást akarnak kelteni otthonukban, színeiben is természetes és anyagának jellege is természetes hatást kelt. Természetes hatása mellett jó hőszigetelő is, mivel az égetés során levegő buborékok maradhatnak az anyagban, ezek nagyon jól tartják a hőt, így ez a legmelegebb hideg burkoló anyag. Nem jó a fürdőszoba burkolásához, mivel ott a pára tartalom is túl magas, illetve a vízcseppek megülnek a burkolólap anyagán.

Egy művészi burkoló anyag, a mozaik

burkoló munkájaA fürdőszoba burkolatának elkészítéséhez talán ez a legjobb, legideálisabb burkoló anyag. A mozaik alapanyaga leginkább üveg vagy mázas kerámia szokott lenni, de vannak gres lapokból készült mozaikos burkoló anyagok, sőt még terrakottából is állítanak elő mozaik lapokat, csak ezek alkalmazása körülményesebb, mivel, ezekhez külön egy speciális védőbevonat is kell.

Természetes anyagú burkolólapok

Ezek származásuk miatt jóval magasabb áron kaphatóak. Az ilyen jellegű anyagok tulajdonságai nagyon változatosak, mindig a kitermelés helyének és módjának függvényei, így ezek típusai még több soron tovább csoportosíthatóak a kitermelés és a kikészítés módja alapján. Nagyon fontos, hogy minőségben és tulajdonságokban jó burkoló anyagot válasszunk.