Beltéri burkolás üvegtéglával

(Kintre is szokták alkalmazni ezt a megoldást.) Ez nem mindig praktikus szempontokat szolgált ki, inkább esztétikai elemként használják. Nagyobb térben nagyszerű elválasztó a megoldás. Egyik előnye a fényáteresztő képessége, hiszen nem kell attól félni, hogy a belőle épített fel miatt a helyiség valamelyik része sötétebb lesz. A megoldás mellet szó még az is, hogy az üvegtégla rendkívül tartós, nehezen törtik el. A változatos megoldások érdekében ma már létezik színes üvegtégla is, ám ennek a sötétebb árnyalatai kevesebb fényt engednek át. (A fehér üvegtégla a fény 80%-át átereszti.) A beltéri burkolás üvegtéglával kitűnő döntés, szilárd és roppant mutatós megoldás.

A beltéri burkolás csodája

belteri-burkolasA beltéri burkolás az egyik legutolsó lépés a lakás kiépítése során. A beltéri burkolás nemcsak praktikus célt szolgált, hanem meghatározza az egész ház jellegét, kinézetét. Ezért esztétikai szempontból mindig a lakók döntenek, ők választják ki a csempéket, a járólapokat, vagy pedig az egyéb burkolásokat. Ehhez azonban nem árt a szakértő véleményét kikérni abból a szempontból, hogy milyen anyag használható az adott helyiségben, a kívánt eredmény eléréséhez milyen burkolat az ideális. Így először általában a szakember és a vevő egyeztetni szokott a beltéri burkolásról, megvitatják mi lesz az ideális megoldás. Az optimális beltéri burkolás egyrészt minőségi munka, másrészt pedig tükrözi a vevő igényeit, széppé és otthonossá teszi lakását.

 

Beltéri burkolás és garancia

A jó beltéri burkolás titkaA beltéri burkolás nagyon fontos része a lakásnak. Ezek azok a simítások, amik egy otthont igazán otthonná tesznek, tükrözik a lakók ízlését, egyéniségét. A beltéri burkolás kiválasztása így mindig a tulajdonosok feladata. És miről ismerszik meg a jó burkolás? Az egyik ilyen jel az, hogy a szolgáltató bátran ad garanciát a munkájára. A mesterburkolo.hu oldal öt év teljes körű jótállást biztosít, hiszen mi tudjuk, hogy munkánk tartós lesz. Azonban van ennek egy feltétele. A jó munkához jó alapanyagok is szükségesek, ezért ez a garancia akkor érvényes, ha a megrendelő azokból az alapanyagokból választ, amit mi javasolunk neki. Rossz minőségű, silány anyaggal nem lehet jól dolgozni, ott a szakértelem sem tud segíteni abban, hogy megfelelő színvonalú legyen a beltéri burkolás.

 

A nappali burkolás iránya

A nappali burkolás során rengeteg kérdést kell a tulajdonosnak és a szakembernek megbeszélni. Ezek között ott van, hogy milyen burkolatot szeretne használni, milyen technikát érdemes alkalmazni, illetve az árak és a határidők is roppant lényegesek. De van egy szempont a nappali burkolás során, amire nem mindenki gondol elsőnek. Ez pedig nem más, hogy a burkoló anyag hogyan legyen lefektetve, egyenesen vagy pedig diagonáltan. (Ez arra a megoldásra mondjuk, amikor a szoba szélei és a burkolólapok 45 fokos szöget zárnak be.) Ez a különbség jelentős mértékben befolyásolhatja a szoba összképét, ezért érdemes jól meggondolni. A nappali burkolás megtervezése előtt érdemes ezt a szempontot is figyelembe venni.

Beltéri burkolás. Esztétikus vagy praktikus?

burkoló a lépcsőnA beltéri burkolás során fontos kérdés az, hogy a burkolás esztétikus vagy pedig praktikus legyen. Manapság rengeteg féle burkoló anyag kapható és nagyon sok közöttük olyan, ami tényleg nagyon szép, igazán otthonná tud varázsolni egy lakást. Ennek ellenére azt mondjuk, hogy ne válasszon a két szempont között. A beltéri burkolás legyen esztétikus és praktikus is! A kinézetet Ön választja ki, azt, ami a legjobban megfelel ízlésének és személyiségének. Az anyag minőségét meg mi. És van még egy nagyszerű ajánlatunk ezen kívül. Ha az általunk javasolt alapanyagokat használja, akkor teljes körű, öt éves garanciát adunk. A beltéri burkolás így nemcsak szemre lesz kiváló, hanem hosszú életű is lesz.