A burkolás szerszámai

burkoló - burkolás - csempevágóA burkolás nem csak megfelelő minőségű burkoló anyagot, annak kiegészítőit és egy jól képzett, gyakorlott burkolót igényel, hanem jó szerszámokat, segédeszközöket is. A szerszámok és segédeszközök ritkán kerülnek említésre, ez a laikusok számára, akik szakemberrel dolgoztatnak nem fontos, viszont, ha saját magunknak szeretnénk valamit megcsinálni, akár csak kísérletezői jelleggel hobbiként, már tisztában kell lennünk azzal, hogy mire van pontosan szükségünk. A szerszámok felhozatala nem ijesztően hosszú, a választék belőlük viszont igen nagy. A szerszám szerű segédeszközökre is igaz a burkolás területén az, hogy a jobb minőségűvel hiába drágább, spórolunk. Ugyan a spórolás ebben az esetben nem kézzel fogható, de időben lemérhető. A jó szerszám jobban kézre áll, nem fog szétesni szerkezete, jobban tudunk vele haladni, és élettartama sem csupán egy munkára szól.

A burkolás alapkellékei

A burkolás alapkellékei először felsorolásszerűen a következők, ezek egyike sem hiányozhat egy alapos szakember készletéből:

–          fogazott glettvas
–          vízi mérték
–          fugakereszt
–          csempevágó
–          körkivágó
–          sarokcsiszoló gyémántfejjel
–          fúgázó szivacs/ fúgázó kanál.

Most nézzük kicsit részletesebben, hogy melyik szerszám pontosan mire is való, miért fontos. A fogazott glettvas segítségével visszük fel a ragasztót, a ragasztó az az alapanyag, ami ugyebár a burkoló anyagot a falhoz, vagy padlóhoz rögzíti. A fogak segítségével a ragasztó anyaga egyenletesebben oszlatható el, ez egy nagyon fontos lépés, sőt technikailag talán ez a legfontosabb, ez az alapja a burkolás műveletének. Nagyon fontos továbbá az, hogy a ragasztót a burkoló anyag jellegének ismeretében vásároljuk meg, vannak speciálisabb esetek, van, hogy más anyagokhoz más típusú, erősségű ragasztó kell.

Vízmérték és a burkolás

A vízi mérték alapvető kelléke nem csak a burkolás műveletének, hanem minden kőműves tevékenységnek. A vízi mérték segítségével tudjuk ellenőrizni az egyenletességet, a burkolás csak akkor jó, ha tökéletesen egyenletes.

burkolás kellékeiA következő kellékre akkor van szükség, amikor a burkoló lapokat felhelyezzük, ez a fúgázó kereszt vagy más néven csempekereszt. Funkciója az, hogy biztosítsa azt, hogy a burkoló lapok egymástól ugyanolyan távolságra legyenek, a legkisebb eltérés is nagyon szembetűnő tud lenni, amikor a kész munkára tekintünk rá. Ugyanez a veszély áll fenn akkor is, ha nem ugyanolyan árnyalatú burkoló lapokat alkalmazunk közelről nem feltűnő a különbség, de végeredménynél szembetűnővé válik az eltérés. A fúga kereszt műanyag kereszt formájú forma, amit a szükségessége lejártával egyszerűen kipattintanak. A fúgakereszt megvásárlásánál figyelembe kell venni a burkolás anyagainak méretét.

A burkolás tökéletes végeredményéhez elengedhetetlen eszköz a csempevágó. A csempevágó segítségével a nevéből is kikövetkeztethetően a csempét tudjuk kisebb darabokra vágni, ha a szükség megköveteli, és általában megköveteli. Szükség van a kisebb darabokra a szegélyeknél, végeknél.

Burkolás és a körkivágó

Hasonló funkciót lát el a körkivágó is, mint a csempevágó, csak más céllal. Ezzel az eszközzel a burkolás felületén a vezetékeknek, kapcsolóknak, csaptelepeknek vágunk helyet. A burkoló anyag darabolására való a sarokcsiszoló is a gyémántfejjel. A különböző eszközök ugyanazt a feladatot látják el, de mindegyiket más helyzetekben érdemes alkalmazni.

A fúgázó szivacs segítségével a fúgát visszük fel, a fúga kötőanyag, ami a burkolás lapjai közötti réseket tölti meg. A fúga anyagát a fúga kanál használatával is felvihetjük, de a felesleges fúgát ebben az esetben is a fúga szivacs alkalmazásával tudjuk eltüntetni a burkolás záró fázisaként.